Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

alapján kapott összeget, úgyszintén a 2/1964. (IV. 3.) MüM sz. rendelet 11. §-a (1) bekezdésének b)—e) pontjaiban felsorolt kártérítést csökkentő összegeket, és az ez után fennmaradó — megtérítetlen — kárösszegnek a kármegosztás arányában őt terhelő részét köteles a munkáltató a dolgozónak megtéríteni [PK 928/2. sz. állásfoglalással (BH 1967/8. sz.) módosított PK 891. sz. (BH 1965/8. PJD II. 437.) állásfoglalás.] 316. A Munka Törvénykönyvének 81. §-a szerint államunk a munkavédelem intézményes megszervezésével, a biztonságos munkakörülmények megteremtésével és állandó egészségügyi gondozással védi a dolgozók egészségét és testi épségét. E téren különösen jelentős az üzemi balesetek (egészségi károsodások) elleni küzdelem. Az üzemi baleseteknek egyrészt társadalombiztosítási, másrészt munkajogi következményei vannak. A munkajogi szabályozás terén jelentős lépés az Mt. 123/A §-ában foglalt az a rendelkezés, amely megszigorította a munkáltatónak a dolgozó üzemi balesetéből származó — a társadalombiztosítás folytán meg nem térült — kárért való felelősségét. A szabályozás elsődleges jogpolitikai indoka az, hogy mind a munkáltatókat, mind a dolgozókat az üzemi balesetek (egészségi károsodások) megelőzésére késztesse. Ennek érdekében fokozott követelményeket támaszt a munkáltatókkal szemben a biztonságos munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtése, a munkavédelem szabályainak megtartása terén. Egyben a dolgozók számára megkönnyíti, egyszerűbbé és gyorsabbá teszi az üzemi balesetből (foglalkozási betegségből) származó — a társadalombiztosítási szolgáltatásokat meghaladó — károk megtérülését. A kár megtérítésének elvi alapja az, hogy a dolgozót olyan okból érte baleset, amely a munkáltató tevékenységével függ össze. Ez indokolja azt, hogy a munkáltatót a felelősség vétkességére tekintet nélkül terheli (objektív felelősség). Célja a szabályozásnak az is, hogy a dolgozókat a munkájuk végzése során fokozott körültekintésre, a biztonsági előírások pontos megtartására nevelje. Éppen ezért viselniük kell a kárnak azt a részét, amely vétkes magatartásuk következményeként állott elő. Az Mt. 123/A. §-ában foglalt rendelkezés a gyakorlati alkalmazás során több jogértelmezési kérdést vetett fel, a joggyakorlatban bizonytalanság mutatkozik, ezért a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma a jelentősebb kérdésekben kollégiumi állásfoglalás hozatalát tartotta indokoltnak. a) A vállalat — a baleseten és foglalkozási megbetegedésen kívüli egyéb megbetegedés kivételével — a dolgozója életének, egészségének vagy testi épségének megsértésével kapcsolatban előállott kárért az Mt. 123/A. §-a alapján akkor felel, ha az a munkaviszony keretében, a munkaviszonyból folyó kötelességek teljesítése során kifejtett tevékenységgel összefüggésben keletkezett. A vállalatot ez a felelősség vétkességére tekintet nélkül terheli (objektív felelősség). b) Ha a kárt a vállalat működési körébe eső ok idézte elő, felelőssége akkor is fennáll, ha ez az ok nem volt elhárítható. Nem vonatkozik ez a foglalkozási megbetegedésekből eredő károkra. A vállalat működési körébe eső oknak minősülnek általában a válla431