Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

dolgozója helyett törvényi rendelkezés alapján kifizetett összeg megtérítését követeli. Mindebből következik, hogy a munkáltató által kifizetett összeg behajtása céljából a tartásra köteles személy munkabérének nem 50%-a, hanem csak 33%-a erejéig van helye levonásnak. Ez a jogértelmezés áll összhangban a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 829/5. számú (BH 1962. évi 9. sz. PJD I. 1188.) állásfoglalásával is. [P. törv. III. 20 401/1967. sz., BH 1967/11. sz. 5505.] c) Anyagi felelősség ca) A dolgozó anyagi felelőssége 302. Vétkesség a munkajogban sincs vétőképesség hiánya esetén [Mt. 121. §(1) bek.]. Az alperes 1949-től 1965 decemberéig volt gépkocsivezető. Az utolsó öt évben a felperesnél dolgozott. A munkája ellen 1964 végéig nem volt kifogás. Több alkalommal részesült pénzjutalomban, és jó munkáját egyéb módon is elismerték. 1964 novemberében és decemberében azonban egymás után két balesete is volt. Ezekből összesen 28 335 Ft kár származott. Az alperes ellen társadalmi tulajdont károsító gondatlan rongálás miatt indult nyomozást a járási ügyészség a Be. 160. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján — figyelemmel a Btk. 21. §-ának (1) bekezdésére — büntethetőséget kizáró ok miatt megszüntette. A határozat indokolása szerint az alperes a központi idegrendszerének vérbajos alapon fellépett fokozódó elbutulással járó, előrehaladó bénulásában (paralysis progressiva, tabes dorsalis) szenved. Betegsége következtében a cselekmény elkövetésekor nem volt büntetőjogilag beszámítható állapotban. A munkáltató a munkaügyi döntőbizottsághoz beadott panaszában a Mt. V. 187. §-ának (4) bekezdése alapján egyévi átlagkeresetnek megfelelő 10 000 Ft havi 200 Ft-os részletekben való megtérítésére kérte kötelezni az alperest. A járási közös munkaügyi döntőbizottság a panaszt elutasította. A határozat indokolása szerint az alperes a cselekmény elkövetésekor betegsége miatt nem volt beszámítható állapotban. A határozat indoklása utalt arra is, hogy az alperes kórházba került, majd ezt követően is táppénzes állományban állandó gyógykezelés alatt állott 1965. december 15-ig, amikor is rokkantsági nyugállományba helyezték. Ilyen körülmények között az alperes kártérítés fizetésére képtelen. A járásbíróság a döntőbizottság határozatát megváltoztatta, és az alperest 5000 Ft kártérítés fizetésére kötelezte havi 100 Ft-os részletekben. A járásbíróság utalt az Mt. V. 188. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra, és az alperes kártérítő felelősségét az Mt. V. 187. §-ának (4) bekezdése alapján megállapította, de a 189. § (2) bekezdésének alkalmazásával alacsonyabb összegben. A járásbíróság határozatának az alperest marasztaló része ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. 121. §-ának (1) bekezdésében 407