Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

thyány utcában haladt, amikor az építés alatt álló utcában egy helytelenül helyreállított — és az úttestből kb 20 cm-re kiálló — aknafedőnek ütközött. Ennek következtében a gépkocsiban 5992 Ft kár keletkezett. Mivel az út ún. tanácsi közútnak minősül, s ennek karbantartása a községi tanács feladata, az építkezések vállalkozója pedig az ÉM S.-i Építőipari Vállalata volt, azok a keletkezett kárért egyetemlegesen felelnek. A járásbíróság ítéletével az alpereseket — e per felperesét és alperesét — egyetemlegesen 5992 Ft fizetésére kötelezte. A megyei bíróság ezt az ítéletet helybenhagyta. Ilyen előzmények után a S.-i községi tanács, e per felperese keresetet nyújtott be a járásbírósághoz. Ebben a fentebb megjelölt ítéletekben megállapított egyetemleges marasztalás megszüntetését kérte, valamint azt, hogy a B. P. részére megállapított kártérítési összeget és annak járulékait az S.-i Állami Építőipari Vállalat fizesse meg. Álláspontja szerint a Ptk. 344. §-ának (1) bekezdése értelmében a teljes kárt az alperesnek, az S.-i Állami Építőipari Vállalatnak kell viselnie. A felperes később új beadványt intézett a járásbírósághoz. Ebben ismét előterjesztette azt a kérelmét, hogy a bíróság a Ptk. 344. §-ának (3) bekezdése értelmében a tanács felelősségét szüntesse meg. Értelemszerűen tehát azt kérte, hogy a bíróság a károkozók között a kárt oly módon ossza meg, hogy a kár viselésére kizárólag az alperest kötelezze. A járásbíróság végzésével a pert megszüntette. Végzését arra alapította, hogy a korábbi perben hozott ítéletek egyetemleges felelősséget állapítottak meg. A felperesnek a Ptk. 344. §-ára alapított az a kereseti kérelme tehát, amely arra irányul, hogy a bíróság őt a megítélt kártérítés megfizetése alól mentesítse, a Pp. 229. §-ának (1) bekezdése értelmében ítélt dolognak minősül. E határozat ellen emelt törvényességi óvás alapos. A felperes kérelme tartalmát tekintve egyértelműen arra irányult, hogy a bíróság az egyetemlegesen marasztalt alperesek között a kártérítési felelősséget úgy ossza meg, közöttük az egyetemlegességet úgy szüntesse meg, hogy a teljes kártérítési felelősséget a jelen per alperese viselje. A felperesnek ez a kereseti kérelme a Pp. 229. §-ának (1) bekezdése értelmében nem minősül ítélt dolognak. A korábbi per anyagi jogereje ugyanis nem zárja ki, hogy az egyetemlegesen marasztalt alperesek új perben döntsék el, hogy a Ptk. 344. §-ának (1) bekezdése értelmében a belső jogviszonyban, egymással szemben milyen arányban tartoznak a kárt viselni. Az egyetemleges felelősség megállapítása csupán a károsult irányában történt, és a korábbi perben hozott ítéletek anyagi jogereje csupán azt zárja ki, hogy az alperesek ezt a felelősségüket a károsulttal szemben vitássá tegyék. Egymás közti vonatkozásban azonban a bíróság a kárt nem osztotta meg, az egyetemlegességet nem szüntette meg, így e vonatkozásban jogerős ítélet nincs. Mindazt tehát, amit a felperes kereseti kérelmében előadott, abból a szempontból kell vizsgálni és eldönteni, hogy a Ptk. 344. §-ának (1) bekezdése értelmében a megatartásuk felróhatósága arányában az előbbi perben marasztalt alperesek, a jelen perbeli felek felelőssége miként oszlik meg. 12 Polgári Jogi Döntvénytár 177