Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966-1967 (Budapest, 1968)

gadja el, a műszaki kártalanítást (a felépítmények kártalanítását) azonban elfogadja. Özv. S. K.-né IX. r., Cs. M. és felesége X—XI. r. felperesek keresetlevelükben a telekért kapott 6980 Ft kártalanítást meghaladóan négyszögölenként 250 Ft-tal számítva kérték a kártalanítás megállapítását. Kiegészítő kereseti kérelmükben előadták, hogy az egyezségi tárgyalásra csupán özv. S. K.-né volt idézve, aki az épületért felajánlott kártalanítást elfogadta ugyan, de a kisajátítást kérő a kártalanítás öszszegszerűsége tekintetében őt megtévesztette, s így tévedésben volt, amikor az épületért felajánlott kártalanítást elfogadta. Ennek folytán az épületért további 31 500 Ft fizetésére kérték az alperest kötelezni. A felperesek által csatolt telekkönyvi szemléből megállapítható, hogy Cs. M. és felesége vevőknek S. K.-né eladó elleni, az ingatlan V4 részére vonatkozó tulajdonjog átírására irányuló kérelme szél jegyezve lett. A felek előadása szerint a tulajdonjog bejegyzése a közbejött kisajátítási eljárás miatt nem történt meg. Az elsőfokú bíróság az alperest a felajánlott kártalanításon felül további 35 620 Ft fizetésére kötelezte azzal, hogy ebből özv. S. K.-nét 26 715 Ft, Cs. M.-et és feleségét pedig 8905 Ft illeti. A telek után •-ölenként 150 Ft-tal számítva állapított meg kártalanítást, és helytállónak találta a felépítménnyel kapcsolatos kereseti kérelmet is. A felperesek jogban járatlanok, műszaki képzettségük nincs, így — noha az alperes által felajánlott kártalanítást elfogadták — az alperessel kötött egyezséget sikerrel támadták meg. A lakóház értékét 189 000 Ft-ban állapította meg — tehát a felpereseket e címen még 32 130 Ft illeti. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a marasztalás összegét 3490 Ft-ra szállította le. A felépítmény tekintetében kötött egyezséget nem tekintette érvénytelennek. Tévedés vagy megtévesztés nem áll fenn, özv. S. K.-né felperes a kisajátított házban lakott, annak értékével így tisztában volt, nyilvánvalóan megfelelő értékű kártalanításnak tekintette a felajánlott összeget. Feltűnő értékaránytalanságról sem lehet szó, így csupán a telekkártalanítás címén megítélt 3490 Ft marasztalást tartotta helytállónak, ezt meghaladóan a felperesek keresetét elutasította. A határozat e része ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az 1965. évi 15. sz. tvr. 14. §-a (1) bekezdésének rendelkezése szerint a pénzbeli kártalanítás mértékét a kisajátítást kérő ajánlata alapján az ügyfelek egyezsége határozza meg. A 17. § pedig akként rendelkezik, hogy a kisajátított ingatlanért járó kártalanítás — ha a törvényerejű rendelet másként nem rendelkezik — a tulajdonost illeti meg. E rendelkezésből azt a jogi következtetést kell levonni, hogy az igazgatási eljárásban létrejött egyezség csak azt a tulajdonostársat köti, aki a kisajátító által tett ajánlatot elfogadta. Az igazgatási eljárásban tartott tárgyalásról felvett jegyzőkönyv tartalmából megállapíthatóan a tárgyaláson özv. S. K.-né vett tulajdonosként részt, így a jegyzőkönyv szerinti tulajdonosi nyilatkozatokat ő tette. Habár a hivatalos feljegyzésből megállapíthatóan S. K.-né a tárgyalásra behívta Cs. M.-t is, aki a jegyzőkönyv felvételénél jelen volt, arra azonban nincs adat, hogy a felépítményért felajánlott kártalanítást 109 J á o §; • * ^7