Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

Egyfelől tehát kiemelkedő szempont a társadalmi tulajdon fokozott védelmének a szem előtt tartása, másfelől pedig a kisajátítást szenvedők törvényen alapuló jogos érdekeinek a biztosítása. A csereingatlannal történő kártalanítás csak akkor éri el az említett mindkét érdeket egyaránt szolgáló főcélt, ha a kisajátító olyan csereingatlant ajánl fel, amely lényegében azonos értékű és használhatóságú, mint a kisajátított ingatlan. A kisajátított ingatlannál nagyobb értékű ingatlant csak kivételes esetben lehet felajánlani és azt is csak akkor, ha a kisajátítást szenvedő az értékkülönbözet megfizetésére kötelezettséget vállal. Nem hanyagolható el a cserekártalanításul felajánlott ingatlan megfelelő voltának vizsgálatánál a kisajátítást szenvedő jogos egyéni érdeke azért sem, mert rendszerint a kisajátítást szenvedő szabad rendelkezési jogköre korlátozás alá esik, márpedig a Ptk. 92. és 93. §-ai a tulajdonos szabad rendelkezési jogát biztosítani kívánják. Nyilvánvalóan ennek az érdeknek teljes figyelmen kívül hagyását jelenti az olyan cserekártalanítás, amely teljesen elhanyagolt, nagyobb értékű felújítást kíván a további használhatóság biztosítása végett, s mivel rendszerint a kisajátítást szenvedő anyagi erejét a nagyobbmérvű beruházás meghaladja, így az ilyen természetű cserekártalanítás a kisajátítást szenvedőre elviselhetetlen anyagi terhet ró. Nem megfelelő a csereingatlannal történő kártalanítás abban az esetben sem, ha a csereingatlan jogi sorsa rendezetlen és éppen emiatt annak kizárólagos tulajdona nem ruházható át a kisajátítást szenvedőre. Amennyiben a kisajátítási kártalanítást célzó per során a bíróság ilyen tényállást észlel, a kisajátítási eljárást lefolytató igazgatási hatóságot tartozik megkeresni a csereingatlannal kapcsolatos hiányosságok rendezése, esetleg más csereingatlan kijelölése végett. Ha pedig ezek a hiányosságok nem szüntethetők meg, akkor a kisajátítási kártalanítást nem lehet tekinteni megfelelőnek, aminek az az okszerű következménye, hogy a kisajátítást szenvedőt teljes pénzbeli kártalanítás illeti meg. (Legf. Bír. Pf. III. 22.307/1961. sz., B. H. 1963/1. sz. 3411.) 68. Az alperes háromszobás családi házat sajátított ki, amelyben a felperesek saját maguk laktak. Ez az ingatlan lényegében a felperesek személyi szükségleteit elégítette ki, tehát a Ptk 92. §-a értelmében szabadrendelkezésű személyi tulajdonnak kell tekinteni. Ilyen házingatlan helyett két olyan házingatlannak a juttatása, amelyben 8—10 szoba és ugyanannyi bérlemény van — s a kisajátítást szenvedők annak egy részébe sem költözhetnek be — megváltozott társadalmi viszonyaink között a felperesekre nézve kétségtelenül nem előnyt, hanem méltánytalan súlyos terhet jelentene. Érthető a felperesek azon tiltakozása, hogy ők a társadalmi rendszerünkkel szembenálló és döntő mértékben felszámolt helyzetbe nem hozhatók, nem kötelezhetők arra, hogy 8—10 bérleménnyel „rendelkező" bérháztulajdonosokká váljanak és viseljék ennek összes hátrányait. Nem vitatható, hogy a két bérház bérlőivel és az ingatlan fenntartásával, közterhek stb. viselésével kapcsolatos teendők komoly utánjárást igényelnek, de még komolyabb nehézséget jelent az ilyen ingatlanok állagának fenntartása, tatarozása. A felperesek által becsatolt építő-kisiparosi vélemény szerint a csereingatlan sürgős tatarozást igényel, amelynek költsége mintegy 50 000 Ft-ra tehető. ValóSó