Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

viselnie. Ugyanez a helyzet az árverési értékesítés esetén is, bár a lakáshasználat terjedelmének szűkítése esetén kisebb mértékben. Ezért ilyen esetekben a bíróságnak kétféle forgalmi értéket kell megállapítania a megfelelő ítéleti rendelkezéshez: egyrészt azt, ami a bennlakó tulajdonostárs bennlakása nélkül az ő lakásába való beköltözhetés esetén elérhető lenne, másrészt azt, ami a bennlakás figyelembevételével elérhető. A nagyobbik érték alapján kell megállapítani a benn nem lakó tulajdonostársnak a tulajdoni hányad alapján jutó magához-váltási értéket (vételárat), árverési értékesítés esetén pedig azt az összeget, amely tulajdoni hányada alapján neki jut. Árverési értékesítés esetén a lakásban bennmaradónak jutó részt a maradvány teszi. Ha az ítéletben megállapított legkisebb árverési vételárnál magasabb vételárat érnek el, akkor a többlet a tulajdonostársak közt abban az arányban oszlik meg, amilyenben a meghatározott legkisebb vételár megoszlana. Természetes azonban, hogy ezt a számítási módot sem lehet mindig mereven alkalmazni, mert az néha jogilag nem indokolható méltánytalan eredménnyel járhatna. Meg kell tehát ilyen esetekben vizsgálni, hogy a bennlakó tulajdonostárs hogyan került a házba, nem a többi tulajdonostárs akaratából-e és az ő érdekeik védelmére is; vagy nem ő reá hárult-e a szülők közvetlen gyámolítása, akik éppen ezért tartották őt maguknál, míg a többi testvér, későbbi tulajdonostárs lakásigényének a kielégítése szempontjából is másként helyezkedett el. Külön ki kell emelni, hogy különváltan élő, vagy volt házastársak közös házingatlanuk megosztása iránti vitájában is előfordul, hogy a közös házban csak egyikük lakik. A bennlakás értékcsökkentő hatásának az elbírálásánál ilyenkor figyelembe kell venni a Legfelsőbb Bíróság" 795/14. számú polgári kollégiumi állásfoglalásában írt, a különélő házastársak és volt házastársak közös lakásának a használata kérdésében megjelölt szempontokat is. Az eredmény ennek alapján a körülmények szerint az is lehet, hogy a bennlakás által okozott értékcsökkenés következményeit egyáltalán nem lehet a bennlakóra hárítani, vagy ha igen, akkor csak bizonyos mértékben. Egyéb olyan körülmények is előfordulhatnak, amelyek azt bizonyítják, hogy nem lenne igazságos a bennlakás minden értékcsökkentő hatását a bennlakó tulajdonostársra hárítani. Más esetekben viszont a bennlakó ellen szól az ő tűrhetetlen magatartása. Mindezeknek kellő értékelése a bíróság feladata. — Olyan helyzetet azonban semmi esetre sem szabad létesíteni, hogy a bennlakó — miután az egész ingatlant és így az ő saját hányadát is értékesítették — az értékből egyáltalán ne vagy kirívóan aránytalanul részesüljön. Annak biztosítása érdekében, hogy az árverés útján való értékesítés beköltözhetés hiányában meg ne hiúsuljon — amire a gyakorlatban számos eset volt — olyankor, amikor a bennlakó tulajdonostárs nem vállal a perben kötelezettséget arra, hogy árverés útján való értékesítés esetén a lakásából kiköltözik, s azt a vevő rendelkezésére bocsátja, feltéve, hogy a lakáshasználat terjedelmének megfelelő korlátozására nincs mód, a bíróság — kérelemre — azt is kimondja az ítéletben, hogy az árverési értékesítést elsősorban olyan feltétellel kell megkísérelni, hogy amennyiben az árverési vevő a bennlakó tulajdonostársnak a vétel után a méltányos igényének megfelelő terjedelmű és minőségű cserelakást ajánl fel, akkor a bennlakó (volt) tulajdonos 62