Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

közötti alacsonyabb százalékos kulcs megállapítását teszi lehetővé, amely beruházási megtakarítást eredményező újítás esetében a 2%-os kulcs alá is csökkenhet. A Ptk. 201. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés a szerződéseknek arra a csoportjára vonatkozik, amelyben áruviszonyok formájában jelentkező vagyoni viszonyok nyilvánulnak meg. Ez a rendelkezés az újítás megvalósítása tárgyában kötött szerződésekre nem alkalmazható, mert ezek a szerződések nem tartoznak a forgalmi ügyletek előbb említett csoportjába. Egyébként is jogszabályi rendelkezés határozza meg azokat a határokat, amelyek között az újítási díj százalékos kulcsa adott esetben megállapítható és azokat a tényezőket, amelyeket a százalékos kulcs megállapításánál értékelni kell. Ebből pedig következik, hogy a jogszabály szabta keretek között maradó megvalósítási szerződésben megállapított újítási díj vonatkozásában a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti feltűnően nagy értékkülönbségről nem lehet beszélni, ha pedig a megállapodás túllépi ezeket a kereteket, jogszabályba ütköző volta miatt semmis a szerződés [Ptk. 200. § (2) bek.]. A peres felek között létrejött megvalósítási szerződés tehát nem semmis és nem is megtámadható, miértis a felperes csak a szerződés rendelkezései szerint tarhat igényt az újítási díjra. (Legf. Bír. Pf. IV. 22.170/1960. sz., B. H. 1962/2. sz. 3093.)2 23. Űjítási díj felső határa. A felperes az újítóknak a kávéfőző készülékre vonatkozó újítási javaslatát 1957. szeptember 5-én megvalósításra elfogadta. A megvalósítási szerződés a felek között nem jött létre, mert az újítási díj mértékére megegyezni nem tudtak. A Kohó- és Gépipari Minisztérium Tömegcikkipari Igazgatósága 1957. október 7-én a 38/1957. (VI. 23.) Korm. sz. rendelet 14. § (3) bekezdése alapján az újítás igénybevételét elrendelte és ezt követően a felperes keresettel kérte a bíróságtól az újítás ellenértékének a megállapítását. Az elsőfokú bíróság ítéletében azt állapította meg, hogy a felperes az önköltség 1,5%-át köteles az I. és III. r. alpereseknek újítási díjként megfizetni, úgy azonban, hogy a kifizetésre kerülő újítási díj a 20 000 Ft-ot nem haladhatja meg. Az ezt meghaladó keresetet, valamint az I. és III. r. alperesek viszontkeresetét a részítélettel megítélt követelést meghaladó részében elutasította. Az I. és III. r. alperesek fellebbezésük során az önköltség 2,5%-ában kérték az újítási díjat megállapítani. Helyesen értékelte az elsőfokú bíróság a százalékos kulcs nagyságának meghatározásánál a 38/1957. (VI. 23.) Korm. sz. rendelet 11. § (1) bekezdés b) pontja esetében értelemszerűen alkalmazandó a) pontban foglalt és a perbeli újítás esetében irányadó tényezőket. Ezeknek figyelembevételével az önköltség 1,5%-ában meghatározott újítási díj arányban van az újítás műszaki színvonalával és népgazdasági jelentőségével. Alapos azonban az a fellebbezési támadás, amely az ellen irányul, hogy az elsőfokú bíróság a fizethető újítási díj felső határát 20 000 Ft-ban határozta meg. 2 A határozatnak a Ptk. 201. § (2) bekezdésével kapcsolatos állásfoglalása a Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiuma által felülvizsgálatra kerül. 26