Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

állami feladatok ellátásával bízott meg. A törvény javaslatához fűzött miniszteri indokolás is mindenekelőtt azt emeli ki a 349. § rendelkezései közül, hogy a törvény az állam felelősségét teszi elsődlegessé és az államot utalja munkajogi visszkeresetre az alkalmazottal szemben. Az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség megállapításának az előfeltételeit azonban a törvény a munkáltató és az alkalmazott vonatkozásában egységesen szabályozza. A 349. § (1) bekezdése szerint a rendes jogorvoslati lehetőségek kimerítése (a kár elhárítása szempontjából), továbbá az eljáró alkalmazott bűnösségének, illetőleg vétkességének büntető vagy fegyelmi eljárás során történt megállapítása egyformán a törvényben megkövetelt előfeltétele akár a munkáltatóval, akár (szándékos bűncselekménnyel okozott kár esetén) az alkalmazottal szembeni kártérítési igény sikeres érvényesítésének. Más a helyzet az elévülés kérdésében. Amint a Ptk. 360. §-ához fűzött miniszteri indokolás rámutat, e szakasz (2) bekezdésében foglalt rendelkezés a törvényben megállapított rövidebb elévülési időkkel szemben mondotta ki, hogy a szándékosan, vagy bűncselekmény által okozott károkért való felelősség — a közvetlen károkozók vonatkozásában — öt évnél rövidebb idő alatt nem évülhet el. A károkozók nem érdemesek a rövidebb elévülési idő nyújtotta kedvezményre. A törvényhely szövege azonban kifejezetten utal arra is, hogy ez a szabály csak a közvetlen károkozóra alkalmazható. A mögöttesen felelős — államigazgatási jogkörben okozott kárnál az állam — csak a speciális elévülési időn [a 349. § (3) bekezdése szerinti egy éven] belül vonható felelősségre. A közvetlen károkozónak a bűncselekménnyel okozott kárért való felelőssége tekintetében az elévülés ideje a 360. § (3) bekezdésében meghatározott esetben öt évnél hosszabb időre is nyúlhat. ' A törvényhez fűzött indokolás szerint sem vonható a rendes jogorvoslatok körébe az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. tv. és más jogszabályok értelmében államigazgatási határozatok ellen nyitva álló bírói út igénybevétele. Eljárás jogilag a megtámadási per nem rendes jogorvoslat, már pedig az itt érintett kérdés eldöntésénél elsősorban ez az irányadó. Ellenkező álláspont elfogadása, vagyis az államigazgatási határozatok megtámadására különböző jogszabályok értelmében nyitvaálló bírói út igénybevételének a rendes jogorvoslatok körébe való besorolása nagymértékben elhúzná az eljárást. Ilyen álláspont mellett ugyanis az államigazgatási határozatnak a bíróság előtti sikertelen megtámadása után is helye lehetne a kártérítés iránti pernek. Ez jogpolitikai szempontból is merőben helytelen, hiszen az államigazgatási per sem vezethet más eredményre, mint a kártérítési per. Ha tehát jogszabály az államigazgatási határozatnak bíróság előtti megtámadását is lehetővé teszi, a károsult — választása szerint — pert indíthat vagy a határozat hatályon kívül helyezése iránt, vagy — a többi feltételek mellett — kártérítés iránt. Ha azonban a károsult államigazgatási pert indított és abban pervesztes lett, ugyanazon az alapon kártérítés iránt már nem indíthat újabb pert. (Miniszteri indokolás.) (P. K. 804/9. sz., B. H. 1961/8—9. sz.) 151