Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953-1963 (Budapest, 1964)

a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség és azt a bíróság hivatalból is köteles figyelembe venni. A semmisség jogkövetkezményeinek azonban akkor is érvényesülni kell, ha a szerződés már teljesedésbe ment. A Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése szerint érvénytelen szerződés esetében — általában — a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani. Ez alapon a munkavállalónak joga volna arra, hogy a kifizetett kártérítési összeget a károsult harmadik személytől utóbb — esetleg peres úton is — visszakövetelhesse. Ennek a jognak az elismerése azonban nemcsak méltánytalan volna, hanem rendkívül meg is nehezítené a harmadik személy kártérítési igényének a munkáltatóval szembeni érvényesítését. Nehezítené azonban a munkáltató védekezését is, mert a károkozás óta eltelt hosszabb idő után mind a károkozás körülményeinek, mind pedig a felelősség alól mentesítő körülményeknek a bizonyítása kétségessé válna. Helyes és törvényszerű megoldáshoz tehát akkor jutunk, ha a Ptk. 484. §-ából indulunk ki. Az a munkavállaló ugyanis, aki a munkakörében vagy hatáskörében harmadik személynek okozott kár megtérítését — anélkül, hogy őt felelősség terhelné — a munkáltató helyett magára vállalja és teljesíti, lényegileg a munkáltató ügyében és ahelyett jár el, mégpedig anélkül, hogy arra megbízás alapján, vagy egyébként jogosult volna. A beavatkozás helyénvalósága pedig ebben az esetben nem vonható kétségbe, mert nyilvánvalóan megfelel a munkáltató érdekének és feltehető akaratának is. A kártérítési kötelezettségnek a Ptk. 348. §-a ellenére történt elvállalása tehát semmis ugyan, de a semmisségnek a szerződés megkötését megelőző állapot helyreállításában jelentkező joghatása annyiban módosul, hogy a munkavállaló a kifizetett kártérítési összeget nem a károsult harmadik személytől, hanem megbízás nélküli ügyvivőként csak a munkáltatótól követelheti vissza. A munkavállaló és munkáltató közti jogviszonyban már a felelősségnek az Mt. V. 191. §-ában megállapított feltételei érvényesülnek, vagyis a munkavállaló az általa kifizetett kártérítési összegnek csak azt a részét követelheti a munkáltatótól, amely meghaladja a felelősségének a munkáltatóval szemben fennálló mértékét. Emellett azonban a munkáltató azt a kifogást is felhozhatja, hogy a munkavállaló olyan kártérítési összeget is kifizetett a károsult harmadik személynek, amit (pl. a kár felmerültének bizonyítása híján) egyáltalán nem, vagy (pl. közreható felróhatóság miatt) csak kisebb mértékben kellett volna megtérítenie. A munkavállaló a munkakörében vagy hatáskörében harmadik személynek okozott kárt a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése értelmében csak akkor köteles megtéríteni, ha a kárt szándékos bűncselekménnyel okozta. A felelősségrevonáshoz nem elég a szándékos cselekmény, hanem annak szándékos bűncselekménynek is kell minősülnie. Van ugyanis olyan károkozás, amely szándékos ugyan, de nem bűncselekmény, sőt nem is jogellenes (pl. a szükséghelyzetben történt károkozás, a Ptk. 108. § esetében). Az azonban a törvény szövege szerint már nem feltétele az alkalmazott felelősségének, hogy a szándékos bűncselekménnyel történt károkozás miatt 142 •