Csiky Ottó (szerk.): Polgári elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1988)
vagy külön jogszabály értelmében ellene lehet indítani, az ügyész a fél jogait gyakorolja. A nemperes eljárásokat illetően hasonlóan határozza meg a fellépő ügyész jogait az 1958. évi 5. számú tvr. 17. §-a. Az ítélkezési gyakorlatban már korábban is bizonytalanság volt észlelhető a tekintetben, hogy mi a valóságos tartalma annak a rendelkezésnek, amely szerint az ügyészt a fél jogai illetik meg akkor is, ha nem ő indítja a pert, hanem fellép a mások között folyamatban levő perben. Ezért vált szükségessé a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának a 182. számú állásfoglalása, amely kimondta, hogy a felperesnek a keresettől elállása esetén nincs szükség a Pp. 2/A. §-a alapján fellépő ügyész nyilatkozatának a beszerzésére, ha az elállás a per érdemi tárgyalása [Pp. 160. § (1) bek.] előtt történt. A per érdemi tárgyalásának a megkezdése után történt elállás, valamint a bíróság előtti egyezségkötés esetén azonban szükséges a Pp. 2/A.§-a alapján fellépett ügyész nyilatkozatának a beszerzése is. Ezekben az esetekben, ha az ügyész és a felek nyilatkozatai eltérnek, a bíróság azokat a Pp. 49. §-ának (4) bekezdése értelmében a per egyéb adatait is figyelembe véve bírálja el. Az állásfoglalás indokolása a továbbiakban azt az általános jellegű megállapítást is tette, hogy a Pp. 2/A. §-ának(3) bekezdésében említett kivételektől (egyezség, jogról való lemondás, elismerés) eltekintve mindazokban az esetekben, amikor valamely perbeli intézkedéshez a felek kölcsönös megegyezésére, illetőleg kölcsönös kérelmére szükség van, nem mellőzhető az ügyész nyilatkozatának a beszerzése, mert a jogszabály az ügyészi hozzájárulástól tette függővé azokat a perbeli intézkedéseket, amelyekhez a törvény a felek megegyező nyilatkozatát kívánja meg [pl. a Pp. 137. § (1) bek. a) pontja szerinti szünetelés, a Pp. 157. § f) pontja szerinti permegszüntetés]. Még ma sem tekinthető azonban egységesnek az ítélkezési gyakorlat abban a kérdésben, hogy a perben fellépő ügyészt mennyiben illeti meg a kereset felemelésének, illetőleg leszállításának a joga. A Pp. 2/A. §-ának (3) bekezdése az ügyészt megillető jogok tekintetében nem tesz különbséget az ügyészi fellépés és az ügyészi keresetindítás között, hanem egységesen akként rendelkezik, hogy az ügyészt mind a fellépés során, mind pedig az általa indított perben — a törvényben meghatározott eseteket kivéve — mindazok a jogok megilletik, amelyek a felet megilletik. Ez pedig azt is jelenti, hogy a perben fellépő ügyészt megilleti az a jog is, hogy a fél jogai védelmében a fél keresetét (viszontkeresetét) felemelhesse, ha az adott esetben egyébként a keresetindítás joga is megilletné. Ez összhangban áll azzal, hogy az ügyész a törvényesség biztosítása érdekében lép fel a perben. Ennek a célnak a szolgálatában tehát bármelyik fél érdekében végezhet perbeli cselekményeket. Ha a per adatai alapján arra a meggyőződésre jut, hogy a keresetet (viszontkeresetet) indító felet több jog illeti meg annál, mint amelyet az érvényesített, e jogok védelmében megfelelő indítványt tehet a bíróságnak a másik fél marasztalására. Ez következik a polgári eljárásjogban érvényesülő rendelkezési elv — előbb már kifejtett — szocialista felfogásából, amely messzemenően biztosítja 55