Csiky Ottó (szerk.): Polgári elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1988)

sultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. A munkaképesség-csökkenés, illetőleg munkaképtelenség folytán bekövetkező keresetkiesés (jövedelemkiesés) lényegében az elmaradt vagyoni előny sajátos fajtája. A Ptk. 355. §-ának(3) bekezdése szerint kártérítésként járadékot is meg lehet állapítani : rendszerint járadékot kell megállapítani akkor, ha a kártérítés a károsultnak vagy vele szemben tartásra jogosult hozzátartozójának tartását, illetőleg tartásának kiegészítését hivatott szolgálni. A kártérítésnek ezen a jellegén tehát nem változtat az, hogy a károsodás folyamatossága esetén a kárt rendszerint időszakonként kell megtéríteni [Ptk. 280. § (3) bek. első mondata]. A baleseti járadék valójában nem más, mint a kár sajátos jellegére tekintettel sajátos módon fizetett kártérítés. Kártérítési igény keletkezéséhez nem elegendő a jogsértő magatartás, hanem ehhez az is szükséges, hogy a jogsértő magatartással okozati összefüggésben kár következzék be. Amíg tehát károsodás nem történt, addig nem keletkezik a kártérítési igény sem; az ezt megalapozó tényállás a kár bekövetkeztével válik teljessé. A károsodás és ezzel együtt a kártérítés iránti követelés esedékessé válása, valamint érvényesíthetősége viszont már akkor bekövetkezik, amikor a baleseti eredetű munkaképesség-csökkenés, illetőleg munkaképtelenség első ízben vezet keresetkiesésben (jövedelemkiesésben) megmutatkozó vagyoni hátrányra. Ettől az időponttól az elévülési határidő is elkezd folyni, éspedig a járadékkövetelés egészére. Nem változtat ezen az, hogy a kártérítési összeget a károsodás folyamatosságára és a kártérítés létfenntartási céljára tekintettel időszakonként, járadék alakjában kell megfizetni. A baleseti járadék létfenntartást szolgáló jellegéből következik, hogy nem használható fel tőkegyűjtés céljára. Ezért a Ptk. 280. §-ának (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a jogosult a hat hónapnál régebben lejárt és alapos ok nélkül nem érvényesített részleteket bírósági úton többé nem érvényesítheti. A baleseti járadék iránti igény tehát — az elévülési időn belül — visszamenőlegesen csak a Ptk. 280. §-ának (3) bekezdésében meghatározót korlátok között érvényesíthető bírósági úton. A jövőben esedékes járadék tekintetében viszont a Pp. 122. §-ának (2) bekezdésében foglalt az a rendelkezés jön figyelembe, amely szerint tartásdíj, járadék és más időszakos szolgáltatás iránt indított perben a marasztalásra irányuló kereseti kérelem a le nem járt szolgáltatásokra is előterjeszthető. Az az álláspont, amely szerint az elévülési határidő minden egyes járadékrészletre vonatkozóan ezek esedékessé válásával kezdődik, annak a jogpolitikai célnak a megvalósulását hiúsítaná meg, amelyet a törvényhozó az elévülés jogintézményével el kíván érni. Arra a nem kívánatos eredményre vezetne ugyanis, hogy a járadékkövetelés elévülése sohasem következnék be, az ilyen igény tehát — a felelősség jogalapja tekintetében is — valójában korlátlan ideig érvényesíthető volna, azonban természetesen csak a Ptk. 280. §-ának(3) bekezdésében megszabott korlátok között. A baleset a tapasztalatok szerint általában fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatásával kapcsolatban következik be. Az ilyen tevékenységből származó kárért való — az általánosnál szigorúbb — felelősségre a Ptk. 345. §-ának (4) bekezdése hároméves (az ál161