Csiky Ottó (szerk.): Polgári elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1988)

alapján neki járó nyugellátást teljes egészében megkapja — végső soron nagyobb összeghez jut, mint amekkorát a kárért felelős személytől közvetlenül követelhetne. Ha pl. a baleset bekövetkeztében 40%-ban hibás, teljesen munkaképtelenné vált károsult keresetvesztesége havi 2000 Ft és a társadalombiztosítási nyugellátás havi 1000 Ft, a kárért felelős személy a társadalombiztosítási szervnek köteles megtéríteni havi 600 Ft-ot, az 1000 Ft nyugellátás 60%-át, a károsultnak pedig ugyancsak 600 Ft-ot, a 2000 Ft teljes kár és a társadalombiztosítási nyugellátás különbözeteként mutatkozó 1000 Ftnak a 60%-át, összesen tehát 1200 Ft-ot. Ez megfelel annak az összegnek, amelyet a kárért felelős személy a 40—60%-os kármegosztás aránya szerint a teljes 2000 Ft kárból viselni köteles. Ez gyakorlatilag ugyanahhoz az eredményhez vezet, mintha a károsultat a károkozóval szemben megillető járadékigény elbírálásánál a baleset előtti átlagkereset és a társadalombiztosítási nyugellátás közötti különbözetet vesszük figyelembe kárként. Igaz, hogy így a károsult 1000 Ft nyugdíjat kap a társadalombiztosítási szervtől, 600 Ft-ot pedig a kárért felelős személytől, összesen tehát havi 1600 Ft nyugdíjhoz, illetőleg járadékhoz jut, s ez 400 Ft-tal több annál, mint amit a társadalombiztosítási jogviszonya hiányában egyedül a kárért felelős személytől követelhetne a kártérítési jogviszony alapján. A szóban levő többletet azonban nem a kártérítési, hanem az ettől teljesen független társadalombiztosítási jogviszony alapján kapja, tehát valójában ilyen esetben is élvezi a társadalombiztosítás előnyeit. A jogpolitikai szempontok is e mellett a megoldás mellett szólnak. A károsult közreható hibája esetén ugyan mindkét fél felelős a kárért, de a felek helyzetében lényeges különbség van. Az egyik, a károsult ugyanis kárt szenvedett (pl. megvakult, vagy valamelyik végtagját elvesztette, vagy másként megnyomorodott) s minthogy munkaviszonya vagy szövetkezeti tagsága folytán kiterjed rá a társadalombiztosítás, e jogviszony alapján kapja a törvényben meghatározott szolgáltatásokat, amelyek akkor is teljes összegben megilletik, ha maga is hibás a baleset bekövetkeztéért, s ezért minden indok amellett szól, hogy az önhibától függetlenül járó társadalombiztosítási szolgáltatás előnyeit maga a biztosított, nem pedig a társadalombiztosítási jogviszonyon kívül álló károkozó élvezze. Márpedig a fentivel ellentétes megoldás mellett az volna a helyzet, hogy a kárért felelős személy, aki csak a kármegosztás arányának megfelelő megtérítési kötelezettséggel tartozik a társadalombiztosítási szervvel szemben, a károsult társadalombiztosítási jogviszonya alapján előnyhöz jutna, ez pedig nyilvánvalóan ellenkezik a kártérítési felelősség egyik alapvető elvével, a prevencióval is. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a károsult a kárt ténylegesen elszenvedte, a fenti példában ténylegesen 2000 Ft a kára, s a maga és családja létfenntartásáról akkor is gondoskodnia kell, ha maga is hibás a baleset bekövetkeztében. A kármegosztás arányának megfelelően pedig akkor is követelhetne kártérítést a károkozótól, ha nem részesülne nyugellátásban a társadalombiztosítási jogviszonya alapján. Ez utóbbinak az előnyeit a károsult elsősorban akkor élvezi, ha a nyugellátás legalább részben azt a terhet enyhíti, amelyet társadalombiztosítási jogviszony hiányában a közreható hibája folytán a kártérítési jogviszonyban egyébként teljes mértékben neki 152