Csiky Ottó (szerk.): Polgári elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1988)

PK 36. szám Ha a károkozó magatartás előidézésében, a kár bekövetkeztében, a kár súlyosbodásá­ban az elvárható magatartást elmulasztó károsult is közrehatott, magatartásának követ­kezményeit a károsult maga viseli. Ez esetben a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése szerint kármegosztásnak van helye. Nem terheli kártérítési felelősség a károkozót a kárnak azért a részéért, amely abból származott, hogy a károsult nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában el­várható. A szocialista társadalomban együttélőknek közös érdeke a társadalom tagjai testi épségének, életének és anyagi javainak védelme. A már létrehozott javak óvásához és gyarapításához társadalmi érdek fűződik. A polgári jogi viszonyokban ennek meg­felelően a feleknek úgy kell eljárniuk, hogy magatartásuk testi épséget, életet és anyagi javat ne veszélyeztessen. A szocialista együttélés e fontos szabályából kiindulva a károsultnak a kár meg­előzése érdekében a kárveszélyes helyzeteket lehetőleg kerülnie kell. Ha ezt nem teszi, és kár éri, ennek következményeit maga viseli. A károkozónak akkor keletkezik kár­térítési kötelezettsége, ha a kárt jogellenesen okozta, és nem tudja magát azzal ki­menteni, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A közös érdeke tehát egyrészt a károkozó magatartástól való tartózkodást kívánja a károkozótól, másrészt a károsult kárelhárítási kötelezettségét is igényli. Ha a káro­sult e kötelezettségét elmulasztja, vagy éppen maga is a károkozás irányában ható magatartást tanúsít (pl. a károkozó ingerlésével), illetőleg a kár bekövetkezte után annak súlyosbodása ellen nem teszi meg azt ami az adott helyzetben általában elvár­ható, mulasztása a kártérítés mértékét befolyásolja, kármegosztásra vezet, mert a károsult lényegében maga is károkozó. Károsulti mivoltából következően azonban nem kártérítésre köteles, hanem a saját kárának egy részét viselnie kell. Nem jár szá­mára kártérítés azért a kárért, amely abból származott, hogy mint károsult a kár el­hárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. A károsulttól elvárható magatartás elmulasztása kifejezésre juthat a kár­megelőzés elhanyagolásában, a károkozás során tanúsított felróható magatartásban, a kárenyhítési kötelezettség elmulasztásában. Az elvárhatóság megítélésénél figyelembe kell venni, hogy a károkozótól nagyobb mértékben lehet elvárni, hogy felismerje a kár bekövetkezésének lehetőségét, mint a károsulttól a károsodás veszélyének a felismerését. A károsult számolhat azzal a következménnyel, hogy a károkozástól mindenkinek tartózkodnia kell, kivételes ese­tektől eltekintve tehát nem várható tőle a szokásokat meghaladó elhárítási készenlét. Viszont a károkozó sem kötelezhető a már bekövetkezett kárból nagyobb rész vise­lésére, mint ami a terhére felróható. Mindebből következik, hogy a károsult maga viseli a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az általában elvárható magatartást elmulasztotta. A jogellenes 131

Next

/
Oldalképek
Tartalom