Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 9. kötet, 1983. január - 1986. december (Budapest, 1988)

A járásbíróság az 1982. február 4. napján hozott jogerős végzésével a városi bíróság által a korábbi ügyben engedélyezett feltételes szabadságot megszüntette, és elrendelte a szabadságvesztés még hátralevő részének (4 hónapi tartamnak) a végrehajtását is. Egyidejűleg megállapította, hogy a járásbíróság ítéletével kiszabott 6 hónapi szabadságvesztésből a terhelt — a Btk 47. §-a (3) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezés folytán — feltételes szabadságra nem bocsátható. A hat hónapi szabadságvesztés végrehajtását 1982. május 10. napján vették foganatba. A járásbíróság az 1982. július 27. napján jogerőre emelkedett ítéletével az 1. és 2. alatt jelzett alapítéletekben foglalt szabadságvesztéseket összbüntetésbe foglalta, és az összbüntetés mértékét 1 évi és 5 hónapi — börtönben végrehajtandó — szabadságvesztésben állapította meg, azzal, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható. A feltételes szabadságra bocsátást megszüntető és a feltételes szabadságból kizárást kimondó rendelkezés miatt, valamint az 1. alatt jelzett összbüntetési ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A feltételes szabadságra bocsátás alapja a büntetésvégrehajtási bíró által hozott határozat, amelynek végrehajtása az egyéb jogerős bírósági határozatokhoz hasonlóan, kötelező. Ezen az sem változtat, hogy a feltételes szabadságra bocsátott elítélttel szemben még további szabálysértési elzárást vagy pénzbüntetést, illetőleg pénzmellékbüntetés meg nem fizetése miatti szabadságvesztést kell foganatosítani. Ezekben az esetekben a végrehajtási intézet az elítéltet a feltételes szabadság esedékességének napján nem engedi szabadon, hanem végrehajtja az elzárást vagy az említett büntetések helyébe lépő szabadságvesztést, és csak ezután történik meg az elítéltnek az intézetből való tényleges elbocsátása. A feltételes szabadság kezdő időpontját azonban nem érinti az ilyen elzárás (átváltoztatott pénz-fő- és mellékbüntetés) végrehajtása, mert a feltételes szabadság tartamát a feltételes szabadságra bocsátás esedékességének időpontjától — ha pedig a feltételes szabadságot engedélyező határozat meghozatala későbbi időpontban történt, úgy a határozat meghozatalától — kell számítani. Ez következik abból is, hogy a feltételes szabadságra bocsátás tárgyában való érdemi döntésre a szabálysértési ügyben kiszabott elzárás, illetve a más ügyben alkalmazott pénzbüntetés nem hat ki. Erre vonatkozik a Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiumának 3/1975. számú tanácselnöki értekezleti állásfoglalása is, amely szerint a feltételes szabadságot nem kell megszüntetni, ha annak tartama alatt az elítélten elzárást hajtanak végre. Az iratokból megállapítható, hogy az 1. alatt jelzett alapítéletben összbüntetésként megállapított szabadságvesztés büntetés egy részére a terhelt a feltételes szabadság kedvezményében részesült, és ennek alapján a büntetésvégrehajtási intézetből való elbocsátása 1980. október 10. napján volt esedékes. Ebben az időpontban azonban a terheltet az intézetből nem engedték ki, mert vele szemben 30 napi elzárást kellett végrehajtani. Ehhez képest tényleges elbocsátása csak 1980. november 9. napján történt. A már kifejtettekre figyelemmel azonban a feltételes szabadság tartamát 1980. október 10. napjától kell számítani, és az 1981. október 9. napján letelt. Mivel a 2. alatti elítélés alapjául szolgáló bűncselekmény elkövetésére 1981. november 6. napján — tehát a feltételes szabadság letelte után — került sor, ezért az 1. alatt jelzett ügyben alkalmazott feltételes szabadság megszüntetésére, továbbá az újabb ügyben a terheltnek a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből történő kizárására nem volt törvényes lehetőség. Ez okból a járásbíróság 1982. február 4. napján hozott végzése törvénysértő. A járásbíróság előtt az 1. alatt jelzett összbüntetési eljárás alapján két elítélés szolgált. Az előzőekben kifejtettekből viszont következik, hogy az 1. alatt jelzett ügyben 54