Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 9. kötet, 1983. január - 1986. december (Budapest, 1988)

Tévedett a megyei bíróság, amikor a jogos védelmi helyzet teljes hiányát állapította meg. Álláspontjának alátámasztásánál azzal érvelt, hogy a sértettnél az eset alkalmával jelentősebb sérülés okozására alkalmas eszköz nem volt, puszta kézzel támadott. Márpedig a megengedett védekezésre alkalmas cselekménynek — a szükségességen túlmenően — a támadással arányosnak kell lennie. A vádlottnak viszont olyan súlyos sérüléstől semmiképpen nem kellett tartania, mint amilyet ő a kés használatával okozott. Ugyanakkor megállapította a megyei bíróság, hogy a cselekmény kiprovokálója, sőt tényleges kezdeményezője kétségtelenül a sértett volt, aki ennek során „a jogtalanság talaján" állt. A megyei bíróság fenti okfejtése téves, ugyanis helytelenül értékelte a jogos védelem intézménye körében a szükségesség és arányosság fogalmát, és nem ismerte fel a két — eltérő — fogalom lényegét. Nem vitás, hogy az eseménysorozat elindítója a garázda módon fellépő sértett volt. A megalapozott tényállás szerint először T. E-t sértegette, majd úgy meglökte, hogy az a földre esett. A lány védelmére kelő, a sértettet csupán szóban figyelmeztető vádlottat ököllel állon ütötte, aki szintén a földre került. A felálló fk. terheltre ismételten ütést is mért. Nem kétséges, hogy a sértettnek T. E., majd azt követően pedig a vádlott ellen intézett sorozatos támadása egyértelműen jogellenes volt. A jogos védelmi helyzet fennállásának eldöntésénél mindenekelőtt az vizsgálandó, hogy volt-e támadó-fenyegető magatartás valaki részéről, s ennek tükrében ítélhető meg, hogy a vádlott védekező-elhárító magatartása szükséges volt-e. Az irányadó tényállásból kitűnik, hogy f k. terhelt az őt ért ütések után — jogosan tartva a nála jóval idősebb és lényegesen erősebb fizikumú sértett újabb támadásától — vette elő a zsebkését, hogy támadóját ily módon magától távol tartsa. Következésképpen a vádlottnak a jogtalan támadás elleni védekezése szükséges volt. A Legfelsőbb Bíróság számos eseti döntésében mutatott rá arra, hogy a jogos védelem megállapítását — kifejezetten a szükségesség vonatkozásában — nem zárja ki az, hogy a vádlott az ellene a puszta kézzel intézett támadást eszköz, akár kés használatával hárította el. A testi épség ellen irányuló támadással szemben a vádlott a támadás elhárításához szükséges mértékig védekezhetett. A vádlott tehát jogos védelmi helyzetben cselekedett, amikor az őt folyamatosan bántalmazó, támadó sértettet megszúrta. A jogos védelem körében azonban a szükségességen túl a másik követelmény még az arányosság. E követelmény sérelme valósult meg a jelen esetben, amikor a vádlott a puszta kézzel nem különösebben durva módon támadó sértettel szemben a kését használta és ennélfogva az egyébként megengedett elhárítás indokolt mértékét túllépte. A túllépés azonban az adott helyzetben menthető ijedtségből származott, amely korlátozta őt a védekezés megengedett mértékének — vagyis az elhárítás arányosságának — helyes felismerésében. Ezért a jogos védelmi helyzet fennállásának megállapítása mellett a Btk 29. §-a (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásának volt helye [BH 1973/7—251. sz.]. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság eltúlzottnak találta a megyei bíróság által a vádlottra kiszabott szabadságvesztés tartamát és ezért azt 1 évi szabadságvesztésre enyhítette, a közügyektől eltiltás mellékbüntetés alkalmazását pedig mellőzte. (Legf. Bír. Bf. IV. 1065/1985. sz.) (169/1986.) 47