Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)

lázmérő lenyelését nyakának megszorításával akarta megakadályozni. A saját helyzetét ösztönösen védő és abból menekülni kívánó terhelt cselekménye az adott helyzetben indokolt volt, az általa okozott cselekmény pedig nem róható a terhelt terhére. Ilyen körülmények mellett végszükségben cselekedett, így a bűnössége nem állapítható meg. A megyei bíróság ítélete ellen a terhelt felmentése miatt emelt törvényességi óvás az alábbiak szerint alapos. A megyei bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a terhelt végszükségben cselekedett. Ezt arra alapította, hogy a terhelt akkor került testi épségét veszélyeztető helyzetbe, amikor a sértett a nyakát megszorította. A megyei bíróságnak ez az álláspontja azért téves, mivel a terhelt egészsége akkor volt közvetlen veszélyben, amikor a törött lázmérő higannyal telt végét abból a célból vette a szájába, hogy követelésének nem teljesítése esetén azt lenyeli. A bv. törzsőrmester éppen a terhelt által létesített veszélyhelyzet elhárítására törekedett, azért szorította meg a terhelt nyakát, hogy a hőmérő darabját és a köztudottan mérgező hatású higanyt kiköptesse vele. A Btk 30. §-ának (1) bekezdése alapján nem büntethető, aki a saját személyét közvetlen és másként el nem hárító veszélyből menti, feltéve hogy a veszély előidézése nem róható a terhére. Az irányadó tényállás alapján egyértelműen megállapítható, hogy a veszélyhelyzetet szándékos magatartásával a terhelt idézte elő. Ebből következik az a jogi következtetés, hogy a terhelt a cselekményét nem végszükségben valósította meg. Figyelemmel azonban arra, hogy a sértett erőszakos magatartása indította a terheltet a bántalmazásra, azt is vizsgálni kell, hogy a sértett cselekménye jogszerű volt-e. Abban az esetben ugyanis, ha a hivatalos személy felismerhetően és nyilvánvalóan jogszerűtlenül cselekedett volna, a terhelt magatartása az őt ért támadás elleni védekezésnek minősülne, s így arra a következtetésre kellene jutni, hogy a terhelt jogos védelmi helyzetben cselekedett. A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. sz. tvr. 33. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján az elítélt köteles — különösen — a büntetésvégrehajtás rendjét megtartani, a kapott utasításokat teljesíteni. A Büntetésvégrehajtási Szabályzatról szóló 8/1979. (VI. 30.) IM sz. rendelet 17. §-ának (1) bekezdése értelmében a büntetésvégrehajtási testület tagja kényszerítő eszközt az elítélttel szemben, illetve az elítélt biztonságát veszélyeztető helyzet elhárítása érdekében csak előzetes figyelmeztetés után alkalmazhat. Amennyiben a körülmények az előzetes figyelmeztetést nem teszik lehetővé, a szükséges kényszerítő eszközök figyelmeztetés nélkül is alkalmazhatók. A (2) bekezdés meghatározása szerint a kényszerítő eszköz addig és oly mértékben alkalmazható, amíg és ahogyan azt az intézkedés kikényszerítése megköveteli. A rendelet 18. §-ának (2) bekezdése az (1) bekezdésben felsorolt kényszerítő eszközök között a testi kényszert megfogással cselekvésre vagy cselekvés abbahagyására kényszerítésben határozza meg. A tényállásból kitűnően a sértett, amikor a terhelt tervezett cselekményéről tudomást szerzett, azonnal a helyszínre sietett, s miután ott látta, hogy a terhelt már a szájában tartotta a lázmérő törött darabját, őt előbb felszólította a cselekményének az abbahagyására, majd miután ez nem vezetett eredményre, megragadta a nyakát abból a célból, hogy megakadá80