Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)

vesztésre, továbbá 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Egyben elrendelte az előző felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is. 3. A fenti jogerős ítéletekkel kiszabott büntetéseket a katonai bíróság 1970. október 26-án 1 évi és 8 hónapi — börtönben végrehajtandó — szabadságvesztésben foglalta összbüntetésbe azzal, hogy az elítélt csak a büntetés 3/4 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az összbüntetést az elítélt 1972. május 3-ával kitöltötte, majd 1979. július 5-én kérelmezte az elítélésekhez fűződő hátrányos következmények alóli bírósági mentesítését. A katonai bíróság végzésében mentesítette az elítéltet mindhárom ítélethez fűződő hátrányos következmények alól, megállapítva, hogy a büntetés kitöltése óta több mint 5 év telt el, az elítélt ez alatt minden tekintetben kifogástalan magatartást tanúsított s így a mentesítésre érdemes. A végzés ellen a katonai ügyész jelentett be fellebbezést arra hivatkozva, hogy a Btké 9. §-ának (1) bekezdésében írtak értelmében az eljárt bíróságnak az 1978. évi IV. törvényben (Btk) foglalt rendelkezéseket kellett volna alkalmaznia, amelyek az együttes mentesítést nem ismerik. Így miután az 1. pontban írt elítéléshez fűződő hátrányos következmények alól az elítélt a törvény erejénél fogva mentesült, a bírósági mentesítésnek csak a 2. pont alatt írt ítéletre kellett volna kiterjednie. A fellebbezést a katonai főügyész akként tartotta fenn, hogy a 2. pontban írt ítélettel kapcsolatban a bírósági mentesítés iránti kérelmet elutasítani indítványozta, miután az elítélt a cselekményt visszaesőként valósította meg, s így a Btk 103. §-ának (2) bekezdésében írtak értelmében a bírósági mentesítés vele szemben nem alkalmazható. A Legfelsőbb Bíróság az első fokú ügyészi fellebbezésben írt álláspontot tette magáévá. Az elítélt ugyanis 1979. július 5-én — tehát az 1978. évi IV. törvénybe foglalt Btk hatályba lépése után — kérelmezte a bírósági mentesítés megadását. Márpedig a Btké 9. §-ának (1) bekezdésében írtak szerint a Btknak a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésre vonatkozó rendelkezéseit (100—106. §, 121. §) ilyen esetben a hatályba lépése előtt meghozott büntető ítéletre is alkalmazni kell. Erre tekintettel mindenekelőtt azt kellett vizsgálni, hogy a törvény hatályba lépése előtt mentesült-e az elítélt valamelyik elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól — mert a Btké 9. §-ának (2) bekezdése szerint a Btk hatályba lépése előtt már beállott mentesítés hatálya változatlan marad —, másodlagosan pedig azt, hogy a Btk hatályba lépését követően mentesült-e a törvény rendelkezéseinél fogva valamelyik ítélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. Az új Btk ugyanis az együttes mentesítést nem ismeri, s így minden elítélés tekintetében külön-külön kell vizsgálni, hogy a törvényi mentesítés, illetőleg a bírósági mentesítés feltételei fennállanak-e még akkor is, ha azokat utóbb összbüntetésbe foglalták, miután az együttes mentesítés hiányában ez a külön-külön elbírálást nem érinti. Következik viszont ebből az is, nincs akadálya annak, hogy a bíróság a kérelmének megfelelően mentesítse az elítéltet az egyik elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól olyankor is, amikor egy másikra nézve a mentesítés előfeltételei még nem állanak fenn, vagy arra nézve az elítélt a mentesítését nem kérte. Ez utóbbi esetben természetesen fel kell hívni az elítélt figyelmét arra, hogy kérheti a másik elítéléshez fűződő hátrányos következmények alóli mentesítését is. 237