Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)

rántsem jelenti azt, mintha az irányelvekben foglalt tartalmi szempontok — a későbbiekben taglalt lényegi, belső összefüggésekre tekintettel — értelemszerűen ne lennének alkalmazhatók azokra az esetekre is, amikor a Btk hatályba lépése előtt már bekövetkezett a mentesítés, de az elkövető a Btk hatályba lépése után — vagy annak hatályba lépése előtt, de a büntető törvény időbeli hatályára figyelemmel a Btk alapján elbírálandó — újabb bűncselekményt követett el. Ennek a lehetőségnek a kizárása az egységes büntetőjogi értékelésben indokolatlan törést okozna. A Btk ugyan nem tartalmaz az 1961. évi V. tv. 78. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezéssel azonos szabályt, de ennek kizárólag az az oka; hogy a Btk mentesítési rendszere — amely a különféle joghatások szerint különböztet — alapvetően eltér a korábban hatályban volt törvényben szabályozott jogintézménytől. A Btk 100. §-ának (3) bekezdéséhez fűzött miniszteri indokolás ugyanis leszögezi: „Újabb bűncselekmény elkövetése esetén a társadalom védelme azt kívánja, hogy a bíróság a korábbi elítélést a büntetés kiszabása körében értékelje (83. §), illetve — ha ennek feltételei fennállanak — az elkövetővel szemben a visszaesőkre (137. § 12—14. pont) vonatkozó szigorúbb rendelkezéseket alkalmazza." Ebből a megfontolásból nyilvánvaló, hogy a Btk külön — a Btk 100. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel szükségtelen — törvényi rendelkezés hiányában is átvette az 1961. évi V. törvény 78. §-a (3) bekezdésének alapgondolatát és lényegében azonos szabályozási törekvést tükröz. Bűnismétlés esetén a Btk hatályba lépése előtt mentesítés alá esett elítélésnek a büntetés kiszabása körében súlyosítóként való értékelése, tehát nem kizárt; az ezzel ellentétes érvelés formális, a tartalmi azonosságot figyelmen kívül hagyó értelmezésen alapszik, ezért törvénysértő. A Legfelsőbb Bíróság 14. számú irányelvének 1/1. részében foglaltak viszont felhívják a figyelmet arra is, hogy a korábbi elítélés súlyosítóként való figyelembevétele nem kötelező, hanem csak lehetőség, és ezért alkalmazása beható, gondos vizsgálatot igényel. A konkrét ügyben megállapítható, hogy a terheltet a bíróság 1976. évben ittas járművezetéssel megvalósított közlekedési vétség miatt ítélte el, tehát ugyanolyan cselekményért, amelyet a bíróság jelenleg elbírált. A korábbi elítélés alapjául szolgált cselekmény hasonló jellege, továbbá az előző büntetés kiállásától eltelt viszonylag rövidebb idő indokolttá teszi az említett körülmény súlyosítóként értékelését. Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság a terhelttel szemben kiszabott fő- és mellékbüntetést összhatásában vizsgálva, arra az álláspontra jutott, hogy ez a büntetés kirívóan enyhének nem tekinthető és ezért nem látta indokoltnak a pénzbüntetés napi tételszámának felemelését. A terhelt korábbi cselekményét ugyanis még 1975. évben, kerékpáron közlekedve valósította meg. Ezt követően közlekedési magatartása ellen már kifogás nem merült fel. A közúti közlekedés fokozott biztonságához fűződő társadalmi érdek védelmét a kiszabott pénzbüntetésen túlmenően a járművezetéstől eltiltás hatásosan szolgálja, s így emellett súlyosabb főbüntetés kiszabása már nem indokolt. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság ítéletének kizárólag az indokolása részében törvénysértő. (B. törv. V. 405/1980. sz.) (4/1981.) 231