Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)

keztetés vonható le, hogy az újabb bűncselekményének megvalósítása a korábbi bűnöző életvezetéséhez való ragaszkodását juttatja kifejezésre; ha megállapítható, hogy az elkövető bizonyos fajta bűncselekmények rend­szeres véghezvitelére rendezkedett be. Általában ugyancsak indokolt súlyosítóként értékelni, ha az elkövető előző elítélése azonos vagy hasonló bűncselekmény miatt történt; a koráb­ban súlyos büntetőjogi értékelés alá eső bűncselekmény miatt történt vagy hosszabb időtartamú szabadságvesztésre elítélést; a korábbi büntetés ki­állása és az újabb bűnelkövetés között eltelt időmúlás viszonylag rövidebb tartamát stb. 2. A büntetőjogi felelősség alapja a bűnösen elkövetett társadalomra veszélyes és büntetendő cselekmény, ezért a cselekmény tárgyi súlya és a magatartás társadalomra veszélyességének a foka alapvető jelentőségű ab­ban az esetben is, ha az elkövető bűnismétlő. Ugyanakkor a bűncselekményt tárgyi súlyához kapcsolódó, személyben rejlő társadalomra veszélyesség helyes megítéléséhez az elkövető személyével kapcsolatos körülmények ala­pos ismerete szükséges. Mindez a bűnismétlők esetében a hatóságok fel­adatává teszi a személyi társadalomra veszélyesség megítélése szempontjá­ból jelentős körülmények felderítését, illetőleg értékelését. 3. A Btk 100. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezésre tekintettel az elkövető újabb bűncselekménye miatti felelősségre vonás során a határo­zat indokolásában azokat az adatokat kell ismertetni, amelyeket a bíróság az ügydöntő határozatában értékelt [Be 87. § (1) bek. b) pont, 220. § (3) bek.]. Szükségtelen azoknak az adatoknak a feltüntetése, amelyek nem tárgyai a bűnügyi nyilvántartásnak. II. A visszaesők 1. A Btk 137. §-ának 12. pontja határozza meg a visszaeső fogalmát. A visszaesésre vonatkozó rendelkezések csupán a Btk Általános Részében szerepelnek, a törvény a Különös Részben, a minősített esetek körében a visszaesést — mint a büntetési keretet tágító tényezőt — nem ismeri. Ebből következik, hogy a cselekmény elkövetőjének visszaesőkénti értékelése a büntetés kiszabásánál valamennyi szándékosan elkövetett bűncselekmény esetében általában súlyosító körülmény. Minthogy azonban a korábbi el­ítélés alapjául szolgált bűnös magatartás súlya, az elítélés alapját kitevő bűncselekmény jellege s ennek az újabban elkövetett bűncselekménnyel való viszonya különféle lehet, a visszaesésnek mint súlyosító körülménynek a nyomatéka eltérő lehet. Ezt a bűncselekmény és az elkövető személyében rejlő társadalomra veszélyesség, a bűnösség foka és az egyéb bűnösségi kö­rülmények összhatásában kell megítélni. A törvényi fogalommeghatározásból következik, hogy a visszaesés kizá­rólag szándékos bűncselekmények viszonylatában kerülhet szóba. Ilyennek kell tekinteni az ún. vegyes bűnösségi bűncselekményeket is, amelyek ese­tében az alapeset elkövetési magatartása szándékos, az eredmény tekinte­tében viszont gondatlan bűnösség állapítható meg. 2. A Btk a visszaesők esetében fokozott büntetőjogi felelősség érvényesí­tését teremti meg azzal is, hogy olyan joghátrányokat, kedvezményekből kizárást és az enyhébb elbírálás lehetőségétől megfosztást határoz meg, amelyek a visszaesőkénti értékelés velejárói. Ezek a joghátrányok a szi­209

Next

/
Oldalképek
Tartalom