Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)
nyeinek, életvitelének, magatartásának a próbaidő tartamának meghatározásánál ugyancsak nagy jelentőséget kell tulajdonítani. Az értékelő tevékenység körében — többek között — jelentős lehet pl. az elkövető által tanúsított megbánás őszintesége és mélysége, kifogástalan magatartása, becsületes életvitele, társadalmi tevékenysége, a bűncselekménnyel okozott hátrány utólagos kiküszöbölése, amennyiben az az elkövető magatartására visszavezethető stb. Ilyen esetben, különösen, ha mindebből arra vonható alapos következtetés, hogy a cselekmény elkövetése egyéniségétől idegen; elégséges a próbaidőnek rövidebb tartamban való meghatározása. Ha viszont az elkövető egyébként is felelőtlen, könnyelmű, fegyelmezetlen, ha könnyen befolyásolható személy, ha olyan negatív tulajdonságai és káros szenvedélyei vannak, amelyekkel a bűncselekmény elkövetése összhangban áll, a bíróság azonban — az egyéni nevelhetőséget szem előtt tartva — a szabadságvesztés felfüggesztését ennek ellenére is indokoltnak tartja: a próbaidőt hosszabb időtartamban szükséges meghatározni. A szubjektív körülmények mellett az objektív kriminogén tényezők hatóerejétől is függ, hogy milyen hosszú ideig tartó fenyegetettséggel kell azok leküzdésében a bűnelkövetőt segíteni. A szubjektív körülmények mellett ugyanis tekintetbe kell venni olyan objektív környezeti viszonyokat, amelyek előmozdíthatják a terhelt újabb bűnelkövetésének lehetőségét: ilyen esetben a próbaidőt ugyancsak viszonylag hosszabb tartamban indokolt meghatározni. A bíróság a korábbi elítélést nemcsak a büntetés kiszabásánál, hanem a büntetés végrehajtásának felfüggesztésénél és a próbaidő tartamának meghatározásánál is figyelembe veheti. Helytelen a próbaidő viszonylag rövidebb tartamban megállapítása, ha a korábban és az újabban elkövetett bűncselekmény azonos vagy hasonló vonásokat mutat. Az indítóok méltányolhatósága a próbaidő tartamának meghatározására csökkentő hatással lehet. Ha azonban a terhelt egyéniségére az indulatosság a jellemző, és a magatartása ebből folyóan egyébként is kifogásolható: éppen a hosszabb ideig tartó fenyegetettség bizosíthatja, hogy ezt leküzdje és újabb bűncselekmény elkövetésétől tartózkodjék. Huzamosabb tartamú próbaidő mutatkozik indokoltnak — amennyiben a büntetés végrehajtásának felfüggesztése egyáltalán szóba kerülhet —, ha a cselekményt a terhelt hosszabb időn át, folytatólagosan kitartóan hajtotta végre. A nevelési cél elsődlegességének szem előtt tartásával a fentiek értelemszerűen a f iatalkorúakra nézve is vonatkoznak. VI. A próbaidő tartamának megfelelően differenciált megállapítása szükségessé teszi, hogy a bíróság beszerezze azokat az adatokat, amelyek alapulvételével a személyiség vizsgálatát — mindenkor a konkrét ügyre és elkövetőre vetítve — a próbaidő helyes megállapítása végett el kell végezni. Ennek során vizsgálni kell a büntetés végrehajtása felfüggesztésére érdemesnek talált bűnelkövető személyi körülményeit és sajátosságait, életvezetésének módját, a családi környezetét, a munkához való viszonyát, fel 193