Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)

járművezetés vétsége miatt halmazati büntetésül 4 hónapi szabadság­vesztésre, mellékbüntetésként az autóbuszvezetéstől 1 évi és 6 hónapi el­tiltásra ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását azonban 2 évi próbaidőre felfüggesztette. A megállapított tényállás lényege a következő. A terhelt mint a Volán Vállalat autóbuszvezetője a vádbeli napon este a munkáját befejezte és az autóbuszt lezárta. Ezt követően nagyobb meny­nyiségű szeszes italt fogyasztott, majd 22 óra tájban az autóbuszt jogosulat­lanul igénybe véve, azzal az egyik községbe a nőismerőséhez ment, az autó­buszt szeszes italtól közepes fokban befolyásolt állapotban vezette. A terhelt terhére a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetésnek az egy járműfajtára korlátozó rendelkezése, valamint a terhelt javára a jármű önkényes elvétele vétségének törvénysértő megállapítása miatt emelt tör­vényességi óvás alapos. 1. A Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiumának 95. számú állásfoglalásában kifejtettek szerint, aki a kezelésére bízott idegen gépi meghajtású járművet a használatra vonatkozó rendelkezésektől eltérő mó­don veszi igénybe, hűtlen kezelést valósíthat meg. A jármű önkényes el­vételének azokban az eseteiben viszont, amikor az elkövető a rábízott ide­gen gépi meghajtású járművet jogtalanul használja, maga a használat a bűncselekmény véghezvitel! magatartása. Ebben az esetben a használat nem a vagyonkezelési megbízáson alapul. Ellenben olyankor — mint a jelen esetben is — ha a gépkocsivezető a kezelésére bízott gépjárművet a reá vonatkozó rendelkezések megszegésé­vel magáncélra veszi igénybe, ez a vagyonkezelési megbízatással járó köte­lesség olyan szándékos megszegése, amely a megbízó érdekkörében — a Btk 319. §-ának (1) bekezdésében írt hűtlen kezelés megállapítására alkal­mas — vagyoni hátrányt eredményezheti. Ebből következően az adott esetben a terhelt részéről az autóbusznak jo­gosulatlanul magáncélra használatával nem a Btk 327. §-a (1) bekezdésének II. tétele szerinti jármű önkényes elvételének vétsége, hanem hűtlen ke­zelés valósult meg. Minthogy azonban a terhelt az eljárás adatai szerint a hűtlen kezelés körébe tartozó tevékenységgel 1000 forintot meg nem haladó vagyoni hátrányt okozott, így a Btké 28. §-a (1) bekezdésének i) pontjában foglalt rendelkezésre tekintettel nem bűncselekmény, hanem a módosított Sztv 105. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti szabálysértés valósult meg. 2. A terhelt a tényállásban írt tevékenységével súlyosan megszegte mind a közúti közlekedés szabályait, mind pedig a munkafegyelem alapvető nor­máit. Ezért őt a munkáltatója fegyelmi úton el is bocsátotta. A cselekmény tárgyi súlyát fokozza, hogy a terhelt nagy terjedelmű jár­mű vezetése előtt fogyasztott szeszes italt. Erre is tekintettel semmi nem indokolja a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetésnek meghatározott faj­tájú járműre korlátozását. Az ilyen módon alkalmazott mellékbüntetés nem felel meg az állandó bírói gyakorlatnak, mivel a terhelt közlekedési szabályszegése már olyan fokú, amely mindennemű közúti jármű vezetésétől való eltiltását indo­kolja. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a járásbíróság ítéletének a törvényességi óvás­sal támadott rendelkezéseit — a törvénysértés megállapítása mellett — ha­tályon kívül helyezte és a terheltet a jármű önkényes elvételének vétsége miatt ellene emelt vád alól a Be 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja értel­110

Next

/
Oldalképek
Tartalom