Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 8. kötet, 1978. január - 1982. december (Budapest, 1984)
Az eljárt bíróságok ítéletének a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetést kiszabó rendelkezése törvénysértő. A Btk 85. §-a (1) bekezdésének II. fordulata alapján alkalmazható mellékbüntetés célja a jelentős társadalmi veszélyességű bűnözés visszaszorítása, illetve annak megakadályozása, hogy az elkövető gépjármű felhasználásával újból elkövethessen ilyen jellegű bűncselekményeket. A járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés alkalmazásának törvényi előfeltétele, hogy az elkövető több bűncselekmény elkövetéséhez használjon járművet. Önmagában véve az a tény azonban, hogy az elkövető az általa vezetett gépjárművel közlekedik, amikor bűncselekményt követ el, ezt a feltételt nem valósítja meg. A jármű használata és a bűncselekmények elkövetése között olyan tényleges kapcsolatnak kell fennállnia, mely abból adódik, hogy a jármű használata a bűncselekmény elkövetési tevékenységének megkönnyítését — és nem más cél megvalósítását — szolgálja. A mozgó („gépesített") bűnözésnek éppen az a jellegzetessége, hogy a bűncselekményeket ily módon elkövető kifejezetten azért veszi igénybe a járművet, hogy ezáltal az elkövetés helyszínét gyorsabban megközelíthesse, nagyobb mennyiségű ingóságot, minél rövidebb idő alatt mozgathasson, rövid időn belül nagy területet bejárhasson, gyorsabban menekülhessen stb., összegezve, a bűncselekményt minél könnyebben követhesse el. A jármű használata és a megvalósított bűncselekmény közötti pusztán formális kapcsolat (tehát amikor az elkövető más céllal használja a járművet és ennek során követ el bűncselekményt) nem elegendő annak megállapításához, hogy az elkövető „járművet használ a bűncselekmény elkövetéséhez". Az adott esetben pedig éppen az utóbbi, tehát formális kapcsolatról van szó. A terhelt a vállalati tehergépkocsit a rábízott munka elvégzéséhez, annak eszközeként használta. Munkáját beosztásából adódóan másként nem is végezhette. Az ennek során elkövetett bűncselekmény és a munkaeszközként használt gépkocsi használata között nincs meg az a tényleges tartalmi kapcsolat, amely — a kifejtettek szerint — alapul szolgálhatna a járművezetéstől eltiltás alkalmazásához. A tehergépkocsivezető foglalkozású és szakképzettségű terhelt a munkája végzése során biztosított lehetőség kihasználásával a szándékos bűncselekmények sorozatát követte el: a rábízott árut rendszeresen megdézsmálta, a szállíttatok bizalmával visszaélve az építési anyagok egy részét saját telkére szállította s ezenfelül a szállító járművet rendszeresen saját érdekében használta. Minthogy a foglalkozás által adott lehetőség felhasználásával történt a szándékos bűncselekmények megvalósítása, és fennáll annak a veszélye, hogy a gépkocsivezetői foglalkozás gyakorlása a jövőben is hasonló bűncselekmények megvalósításához vezethet, a visszatartás érdekében a Btk 56. §-a b) pontja alapján meghatározott ideig a gépkocsivezetői foglalkozástól eltiltás kimondása indokolt. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az eljárt bíróságok ítéletének a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetést kiszabó rendelkezése törvénysértő, ezért az ítéleteket e részükben hatályon kívül helyezte és a terheltet mellékbüntetésül a gépjárművezetői foglalkozástól 3 évre eltiltotta. (B. törv. III. 1116/1980. sz.) (216/1981.) 102