Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976. január - 1977. december (Budapest, 1979)

Tévesen értékelte ugyanakkor enyhítő körülményként a vádlott primitív személyiségét, hisz a legalacsonyabb értelmi képességgel rendelkező személy is tisztában van azokkal az elemi társadalmi és emberi normákkal, amelyek a jelen cselekmény veszélyességének megítéléséhez szükségesek. De túlzott jelentőséget tulajdonított az első fokú bíróság a vádlott bűnösségére is kiterjedő beismerésére, ugyanis megállapítható, hogy igen fontos mozzanatok vonatkozásában a tényállást a bíróság a vádlott következetes tagadásával szemben állapította meg, s így a beismerés nem jelenti az őszinte, a cselekmény súlyát átérző megbánást. Az ilyen módon helyesbített bűnösségi körülményeket alapul véve a súlyosbítást célzó fellebbezés alapos. A Legfelsőbb Bíróság elsősorban azt vizsgálta, a Btk. 64. §-ának (2) bekezdésében rögzített — a halálbüntetés kivételes jellegét megfogalmazó rendelkezés alapján —, hogy a társadalom védelme szempontjából nélkülözhetetlen-e a halálbüntetés alkalmazása, avagy ezen cél más büntetéssel is megfelelően biztosítható. A Legfelsőbb Bíróság az összes körülményeket mérlegelve arra a meggyőződésre jutott, hogy az idősebb korú, jelentős mértékben csökkent látóképességű vádlottal szemben a társadalom védelme a halálbüntetés alkalmazását nem igényli. A büntetési célok viszont — főként az általános megelőzés szempontja — indokolttá teszi olyan szabadságvesztés alkalmazását, amely hosszú időre — akár véglegesen — kirekeszti a vádlottat a társadalomból és így valósítja meg a társadalomvédelmi követelményeket. Ezért az első fokú ítéletet a Legfelsőbb Bíróság a Be. 260. §-a alapján megváltoztatta és a főbüntetést életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosbította. A feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos rendelkezést a Legfelsőbb Bíróság mellőzte. A Btk. 39. §-ának (3) bekezdésében foglalt általános szabályt az ítéleti rendelkezésben szükségtelen felvenni annál is inkább, mivel — ahogy arra a Legfelsőbb Bíróság tanácsvezetői értekezletének 1/1973. számú állásfoglalása rámutat — a feltételes szabadságra bocsátást kizáró okok csak a határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítéltre vonatkoznak. (Legf. Bír. Bf. V. 306/1976. sz.) (292/1976.) 7917. Azzal a terhelttel szemben, aki az erőszakos nemi közösülés bűntette miatt ellene folyó büntető eljárás alatt ugyanolyan súlyos bűncselekményt követ el, a törvény szigorát kell alkalmazni. A járásbíróság a terheltet bűnösnek mondotta ki 1 rb. erőszakos nemi közösülés bűntettében, valamint 1 rb. erőszakos nemi közösülés bűntettének kísérletében és ezért halmazati büntetésül 5 évi — szigorított börtönben végrehajtandó — szabadságvesztésre és a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte. A megyei bíróság a járásbíróság ítéletét helybenhagyta. A tényállás szerint a terhelt ittas állapotban a késő esti órákban elhatározta, hogy közösül W. I.-néval, akiről tudta, hogy a lakásán egyedül tartózkodik. A sértett már ágyban feküdt, amikor a terhelt bezörgetett. A sértett az ajtót kinyitotta. A terhelt ezt követően nyomban rátámadt, felemelte, bevitte a szobába, leszorította az ágyra és nemi szervét a sértett nemi szer81