Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 7. kötet, 1976. január - 1977. december (Budapest, 1979)

együttes alkalmazásuk kizárt vagy éppen törvénysértő lenne. Kivételes esetekben — mint pl. amikor már csak rövid idő van hátra a fiatalkorúnak az intézetből való elbocsátásáig, s ekkor kerül sor az újabb ítélet meghozatalára — indokolt lehet felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása. b) Amennyiben a korábban végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt fiatalkorú a próbaidő alatt követ el újabb bűncselekményt, ez a körülmény arra mutat, hogy a korábbi ítélet nem gyakorolt kellő nevelő hatást a fiatalkorúra. Ez a megállapítás azonban nem mindig egyértelmű. Lehetséges, hogy az elkövetett újabb bűncselekmény tárgyi súlya, társadalomra veszélyessége nem jelentős, s így nem indokolt végrehajtható szabadságvesztés kiszabása. Éppen ezért mindig a legnagyobb gondossággal és körültekintéssel kell vizsgálni a bíróságnak, hogy az adott esetben a fiatalkorúak börtöne vagy pedig a javítóintézet az, amely a fiatalkorú jövőbeni fejlődésére a legkedvezőbb hatást fogja gyakorolni. Amennyiben a fiatalkorú átnevelése szempontjából az a döntő, hogy kiemeljék kedvezőtlen környezetéből, a legtöbb esetben elegendő lesz, ha a bíróság javítóintézeti nevelését rendeli el. Ebből a szempontból azonban mélyrehatóan kell vizsgálni az eset összes körülményeit, a fiatalkorú egyéniségét, személyi és életkörülményeit. Ha ezekből arra vonható következtetés, hogy a fiatalkorú átnevelésének érdeke mellőzhetővé teszi a végrehajtható szabadságvesztés kiszabását, akkor javítóintézeti nevelés elrendelése lesz indokolt. Ellenkező esetben — amikor a fiatalkorú helyes fejlődése nélkülözhetetlenné teszi, de mindig a körülmények gondos mérlegelése alapján — végrehajtható szabadságvesztés kiszabása a helyes. 7990. BKT. 6/1975. (BH 1976. évi 3. sz.) Ha a javítóintézeti nevelésre ítélt fiatalkorút a javítóintézeti nevelés tartama alatt ismét javítóintézeti nevelésre ítélik: a) amennyiben az elbírált bűncselekmények quasi halmazati viszonyban vannak egymással, a javítóintézeti nevelés egyévi legrövidebb időtartamát az intézetbe történt befogadásának a napjától; b) egyéb esetekben — ha tehát quasi halmazat nem áll fenn — a másodízben hozott első fokú ítélet keltének a napjától kell számítani. a) A javítóintézeti nevelés végrehajtása során felmerült az a kérdés, hogy amennyiben a fiatalkorút a végrehajtás ideje alatt a bíróság újból javítóintézeti nevelésre ítéli, a javítóintézeti nevelés egyévi legrövidebb tartamát (Btk. 91. § (2) bek.) mely időponttól kezdődően kell számítani. A helyes álláspont kialakításának azért is nagy a jelentősége, mert a Btk. 91. §-ának (3) bekezdése értelmében azt, aki már legalább egy évet javítóintézetben töltött, és ez alatt meg javulásának adta jelét, az intézeti tanács az intézetből egy évre elbocsáthatja. Az elbocsátás véglegessé válik, ha a fiatalkorú az egy év alatt kifogástalan magatartást tanúsít. Az egyévi legrövidebb tartam számítási módjától függhet tehát, hogy a fiatalkorú mikor bocsátható el végleg az intézetből. A már hosszú idő óta kialakult töretlen bírói gyakorlat szerint a quasi halmazati büntetést minden olyan vonatkozásban, amikor a többszöri elítélés hátrányos következményeket von maga után a terheltre nézve — egyszeri elítélésként kell figyelembe venni és értékelni (így a súlyosabb törvé136