Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)

egyetértve — megállapította, hogy a katonai bíróság ítéletének a bün­tetést kiszabó rendelkezése törvénysértő és azt hatályon kívül helyezte. Egyben megállapította a terhelt büntetését is. Figyelembe vette a fent leírt enyhítő körülményeket s ezekre tekintettel — a Btk. 68. §-a (2) be­kezdése d) pontjának az alkalmazásával, a bűncselekmény tárgyi súlyá­val és a terhelt alanyi bűnössége fokával arányban állóan — 8 hónapi, fegyelmező zászlóaljban végrehajtandó szabadságvesztésben határozta meg a büntetés mértékét. (Legf. Bír. Katf. II. 30/1975. sz.) (205/1974.) III. Cím Az elöljárói bűncselekmények Alárendelt megsértése 321. § 7640. Alárendelt testi sértéssel megsértésének a bűntette csak akkor állapítható meg, ha a terhelt cselekménye már egyébként is súlyosabban minősül. A katonai bíróság, illetve a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíró­ság a főtörzsőrmester terheltet alárendelt testi sértéssel megsértésének bűntette, valamint őrutasítás folytatólagos megszegésének vétsége miatt ítélte el. A terhelt bűncselekményeit azzal követte el, hogy mint vasúti szállít­mányparancsnok és egyben őrparancsnok szolgálat közben szeszes italt fogyasztott és az italfogyasztást az őrség tagjai részére is engedélyezte. A szállítmány megérkezése, illetve a szállított járművek átadása után beosztottaival az italozást tovább folytatta — annak ellenére, hogy szol­gálatuk még nem ért véget —, és az őrkatonák egyike súlyos italos álla­potba került. A terhelt, mivel ez az alárendeltje nem volt képes ittassága miatt a szálláskörletbe bemenni, őt arcul ütötte, majd később három alkalommal durván ugyancsak az arcán megütötte. Az utóbbi ütésektől az alárendelt véraláfutásos karcolásos — 8 napon belül gyógyuló — sérü­léseket szenvedett. A terhelt terhére emelt törvényességi óvás kapcsán — az elöljárói bűn­cselekmény minősítése vonatkozásában — az alábbiakra mutatott rá a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa. A Legfelsőbb Bíróság törvényes­ségi óvással megtámadott ítéletében nem észlelte, hogy a katonai bíróság az alárendelt testi sértéssel megsértésének bűntette minősítésénél csupán a Btk. 321. §-a (1) bekezdésére és a (3) bekezdés b) pontjára hivatkozott. A Btk. 321. §-ának (3) bekezdésében meghatározott súlyosabb minősí­tésre ugyanis csak akkor kerülhet sor, ha a cselekmény már a Btk. 321. §-a (2) bekezdésének valamelyik pontja szerint is minősül. Ezt a körül­ményt azonban az adott ügyben sem a katonai bíróság, sem pedig a másodfokon eljárt Legfelsőbb Bíróság nem vizsgálta. A Btk. 321. §-a (2) bekezdésének a) pontja első fordulata súlyosabban rendeli büntetni az alárendelt megsértését, ha azt feltűnően durván követték el. E minősítés alá vonható az elöljáró által az alárendelt ter­491

Next

/
Oldalképek
Tartalom