Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)

rint teljesítik. A szolgálati parancs olyan magatartás kifejezésére irányul, amelynek teljesítése az alárendeltnek jogszabályban, szabályzatban lefektetett kötelessége, amely nem kizárólagosan a szoros értelemben vett katonai jellegű tevékenységet öleli fel, hanem minden olyan tevékenységet az alárendelt részéről, amely a szolgálat érdekében szükségesnek mutatkozik. Lényeges tehát, hogy a parancs mint az elöljáró akaratnyilvánítása az alárendelt által világosan felismerhető legyen. Éppen ezért a Legfelsőbb Bíróság által már hosszabb idő óta folytatott gyakorlat azt juttatta kifejezésre, hogy a beszámíthatatlanságig ittas személy részére adott utasítás szolgálati parancsnak nem tekinthető, s így az azzal szembehelyezkedő személy terhére a parancs iránti engedetlenség nem állapítható meg (BH 7189. sz.). Az ezzel kapcsolatban kifejtettek szerint: a Magyar Népköztársaság Fegyveres Erői Belszolgálati Szabályzatának 13. pontja szabályozza a parancs adásának és végrehajtásának rendjét. Ennek keretében az elöljáró kötelességévé teszi: győződjön meg arról, hogy „az alárendelt a kapott parancsot helyesen értette meg". Az olyan személy ugyanis, aki a parancsot nem tudja megérteni, annak tartalmát nem tudja felfogni, az abban számára előírt magatartást sem képes tanúsítani. Márpedig az olyan utasítás végrehajtásának elmulasztásáért, amelyről éppen állapota folytán nem szerezhetett tudomást, a katona nyilvánvalóan nem vonható felelősségre. A beszámíthatatlanságig ittas személy részére az elöljáró vagy a szolgálati közeg által adott utasítások így szolgálati parancsnak nem tekinthetők. A szolgálati rend és fegyelem fenntartása érdekében ezért azokkal szemben nem utasítások adásával, hanem a megfelelő eszközök — szükség esetén testi erőszak — alkalmazásával kell a vonatkozó előírásoknak érvényt szerezni. A Belszolgálati Szabályzat idézett rendelkezéséből értelemszerűen következik ugyanis, hogy az alárendeltnek csakis olyan szolgálati parancsot lehet adni, amelyet az teljesíteni képes, és ezt nem a katona beszámítási képessége, hanem az elöljáró oldaláról kell vizsgálni, mert a Szabályzat tilalmazza számára olyan utasítás kiadását, amelyet alárendeltje nem képes végrehajtani. Az ittasság mértékét ugyanakkor a katona szolgálati feladatainak figyelembevételével kell megállapítani, és az nem feltétlenül esik egybe az alkoholos befolyásoltság fokának „orvosi" meghatározásával. Nyilvánvaló, hogy vannak olyan szolgálatok, amelyek ellátására parancsot adni alkoholtól a legkisebb mértékben befolyásolt katonának sem lehet (BH 153/1974.). A Legfelsőbb Bíróság gyakorlatát kifejező fenti határozatokban kifejtetteket még inkább alátámasztja a Magyar Népköztársaság Fegyveres Erőinek 1975. március 1-én hatályba lépett új Szolgálati Szabályzata, amelynek 27. pontja az elöljáró kötelességévé teszi, hogy a „parancsadáskor támaszkodjék a rendelkezésére álló adatokra, vegye figyelembe a végrehajtás feltételeit, az alárendelt személyi tulajdonságait, felkészültségét". E mellett követeli meg, hogy a parancsot adó elöljáró szükség esetén győződjön meg „szóbeli parancsának helyes megértéséről, ismételtesse meg, illetve kérdezze vissza annak fontosabb részeit". E szabályzati rendelkezésből még világosabban kitűnik, hogy annak a katonának, aki állapota folytán a kiadandó utasításban foglaltakat végrehajtani nem képes, parancsot adni nem lehet, következésképp a részére 486