Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)

és a 296. § (2) bekezdésének d/1. és g) pontjában foglaltakra tekintettel a 296. §-a (3) bekezdésének a) pontja szerint minősülő többszörösen visszaeső által, magánokirathamisítással elkövetett csalás bűntettének a Btk. 9. §-a szerinti kísérlete megvalósítására alkalmas. (Fővárosi Bíróság Bf. XXIII. 3085/1973. sz.) (162/1975.) 7574. A csalás bűntettének megállapítására nem kerülhet sor, amíg a bíróság kétséget kizáróan nem tisztázta, hogy a terhelt a kiküldetési díjak felvételekor tévedésbe ejtette-e vagy tévedésben tartotta-e a munkáltatóját, továbbá hogy magatartásával a jogtalan haszonszerzést célozta-e. A járásbíróság a terheltet folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt — végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett — 5 hónapi szabadságvesztésre ítélte és a Gyárépítő Vállalat részére 10 377 Ft kárösszeg és kamatai megfizetésére, valamint a felmerült illetéknek megfizetésére kötelezte. A megyei bíróság az első fokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a terhelt büntetését 5000 forint pénzbüntetésre szállította le. A bűnösség megállapítása körében alapul vett tényállás szerint a terhelt 1960. évtől a budapesti székhelyű Gy. Vállalat alkalmazásában állt mint géplakatos. D. J. m-i lakossal 1966. évben házasságot kötött. A házasságkötés után be akart jelentkezni a felesége lakásába, de a háztulajdonos nem írta alá a bejelentő lapot, miért is 1968-ban a felesége és sógornője tulajdonában álló s-i lakásba jelentkezett be bérlőként, albérlőként pedig a felesége lakásába. A terhelt 1972. és 1973. években több alkalommal végzett M. területén munkát, általában heti négy napon át. A hétből visszamaradt 2—3 napot rendszeresen S-en töltötte. Ott a feleségének házában és szőlőjében dolgozott. Bár az m-i munkái alatt a feleségéhez annak ottani lakásába ment haza, és onnan ment munkába, az említett 2 év alatt kiküldetési díj címén összesen 10 377 Ft-ot vett fel. A terhelt nem közölte a vállalat illetékes dolgozóival, hogy tulajdonképpen m-i lakása a felesége állandó bejelentett lakása, ezért került részére a kiküldetési díj számfejtésre. Az ítéletek ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az eljárt bíróságok a terhelt bűnösségének megállapítását lényegében arra alapították, hogy a terhelt elhallgatta a munkahelyén, hogy ténylegesen munkahelyével azonos helyiségben lakik, és ennek következtében került részére kifizetésre a napidíj. Az első fokú bíróság ítéletének indokolása azonban e részben önellentmondó, amikor a büntetés kiszabása körében azt vette figyelembe, hogy „a vállalat, de a nyomozás során bevont szakértő sem tudta meghatározni azt, hogy mi tekintendő a dolgozó lakhelyének a kiküldetési díjak szempontjából, természetesen a vádlott sem tudhatta, viszont kétségkívül érezte és annak idején is érezhette. Ugyanis M-re kívánt állandó lakhelyre bejelentkezni és szállásdíjat nem vett fel, másrészt elismerte, hogy tartozik a felvett összegeket visszafizetni." A járásbíróság tehát úgy ítélte meg, hogy a terhelt sem tudhatta, mi tekintendő a dolgozó lakhelyének a kiküldetési díjak szempontjából, de „érezhette" azt. Erre részben abból következtetett, hogy a terhelt elis447