Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 6. kötet, 1974. január - 1975. december (Budapest, 1977)

tését és maradandó testi fogyatékosságot eredményező testi sértés bűntettének megállapítását kérte. Hivatkozott a Btk. 10. §-ának (3) bekezdésére is s annak alapján önkéntes eredmény elhárítás címén, a maradék bűncselekményben kérte megállapítani a terhelt bűnösségét. A Legfelsőbb Bíróságnak másodfokon eljárt tanácsa a védelmi állásponttal kapcsolatban kifejtette, hogy az emberölés kísérlete esetén önkéntes eredmény elhárítás csak akkor jöhet szóba, ha a sérülés egyébként a terhelt pozitív magatartása nélkül a halálos eredmény bekövetkezésére vezetett, illetve vezethetett volna. Az adott esetben azonban életveszély egyáltalán nem állott elő, az orvosszakértői véleményből kitűnően a szóban forgó csonttörés orvosi beavatkozás nélkül is meggyógyult volna. Az ügyben hozott első és másodfokú határozatok ellen emelt törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa alaposnak találta. Az eljárt bíróságok a megalapozott tényállás alapján helyesen vonták le azt a jogi következtetést, hogy a terhelt cselekményét emberölésre irányuló eshetőleges szándékkal követte el. Az elkövetéshez használt eszköz jellege, annak fejre irányzott használati módja, az ütés igen nagy ereje és a sérülés helye, valamint következménye alapján nyilvánvaló, hogy a terhelt tudatában ténylegesen felmerült a halálos eredmény bekövetkezésének a lehetősége és ebbe belenyugodva cselekedett. Az a körülmény, hogy a sérülés nem járt életveszéllyel, nem zárja ki az emberölésre irányuló eshetőleges szándék megállapítását. Tévesen határoztak azonban az eljárt bíróságok, amikor a terhelt javára nem állapították meg a Btk. 10. §-a (3) bekezdésének II. fordulatában foglalt büntetlenséget eredményező körülmény fennállását, arra hivatkozással, hogy az önkéntes eredményelhárítás csak akkor valósul meg, ha az elkövető pozitív magatartása nélkül a sérülés a halálos eredmény bekövetkezésére vezethetett volna. Ennek a büntethetőséget megszüntető oknak a felvételét az a kriminálpolitikai meggondolás tette indokolttá, hogy a bűncselekmény véghezvitelére irányuló szándék megváltoztatása folytán az elkövető személyében rejlő társadalomra veszélyesség foka olyan mértékben csökkent, hogy a kísérleti cselekményért történő felelősségrevonás méltánytalan volna, másfelől pedig a törvényhozó az elkövetőt a büntetlenség kilátásba helyezésével kívánta a súlyosabb eredmény elhárítására indítani, ugyanis a társadalomnak nagyobb érdeke fűződik a jogsértő eredmény elmaradásához, mint az elkövető megbüntetéséhez. Mind a jogirodalomban, mind a bírói gyakorlatban egységes az a felfogás, hogy önkéntes eredmény elhárításra kizárólag a befejezett kísérlet esetén kerülhet sor, amikor az elkövető mindent megtett a bűncselekmény befejezése érdekében, tehát a teljes törvényi tényállásból csakis az eredmény hiányzik. Az önkéntes eredmény elhárításnak az alanyi oldalon jelentkező egyik feltétele, hogy az elkövető céltudatosan, annak érdekében cselekedjék, hogy az eredetileg szándékolt bűncselekmény törvényi tényállásához tartozó eredmény ne következzék be, másik feltétele pedig, hogy ez az akaratelhatározás külső kényszer vagy egyéb behatás nélkül kizá23