Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1970. január - 1973. december (Budapest, 1975)

koponyacsonttörés keletkezett. Ez a sérülés emberélet kioltására alkalmas volt, a sértettet a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. Koponyacsontján 5X2 cm-es csonthiány maradt vissza. Az első fokú bíróság az általa megállapított tényállásból a vádlott védekezésével és a védelem érvelésével szemben a jogos védelmi helyzet megállapítására nem látott alapot. Arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a sértett a vádlott ellen semminemű támadást nem intézett, illetve amennyiben a helyzetet támadásnak lehetne felfogni, a fegyvertelen sértettel szemben a fejet ért és emberélet kioltására alkalmas ásóütések miatt az arányosság szóba sem jöhet, valamint, hogy a vádlott elfogadta a sértett kihívását, ezért a kölcsönös támadás miatt sem állapítható meg a jogos védelmi helyzet a javára. A Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság által megállapított tényállásból arra a megállapításra jutott, hogy a vádlott jogos védelmi helyzetben volt a cselekmény elkövetésekor. A vádlott ugyanis a saját és családja személyét közvetlenül fenyegető jogtalan támadást hárította el a sértettre mért ásóütésekkel. A támadás vagy támadásra irányuló fenyegetés jellegét nem lehet ugyanis a körülményektől elszakítóttan értékelni. A sértett éjfél tájban a 175 cm magas kerítésen átmászva ugrott be a vádlottnak a falu szélén egyedül álló udvarába. Az éjszakai álomból felébredő vádlott kérdésére, hogy ki ő, drasztikusan és fenyegetően válaszolt, s ismételten megkísérelte a vádlott védekezés céljából magához vett ásójának megszerzését. Ez a magatartás közvetlenül fenyegető jogtalan támadás volt. Téves az első fokú bíróságnak az az álláspontja, mely szerint a vádlott azzal, hogy ilyen körülmények között az udvarába behatoló sértettel szemben ásót vett magához, és felemelt ásóval a kezében ő maga is közelített a hozzá közeledő sértett felé, a kölcsönös támadás talajára került. A bírói gyakorlat valóban egységes abban, hogy a kihívást elfogadó személyeket akkor sem illeti meg a jogos védelmi helyzettel kapcsolatos kedvezőbb jogi megítélés, ha a kölcsönös tettlegesség során alul maradnak. Az adott esetben azonban kihívás elfogadásáról és kölcsönösségről semmi körülmények között nem lehet beszélni. A vádlott saját és családja biztonságának a megvédéséhez szükséges és indokolt módon járt el akkor, amikor védekezésül ásót vett magához, azt fölemelte, és ez a helyzet azzal sem változott meg, hogy ő maga is közelített a felé meginduló sértetthez. Az elhagyott faluvégen, az éjszakai órákban a kerítést átugró, a kilétére vonatkozóan feltett kérdésre fenyegető választ adó és a vádlotthoz közelítő sértettel szemben nem a kölcsönösség talajára helyezkedett, hanem saját és családja védelmét szolgáló magatartást tanúsított. A vádlott magatartása, cselekménye azonban meghaladta azt a mértéket, ami a támadás elhárításához feltétlenül szükséges volt akkor, amikor második alkalommal nagy erővel sújtott a sértett fejére. A jogos védelem határait tehát a vádlott túllépte. A támadás időpontjára, körülményeire, az elhagyott házban tartózkodó 11 és 5 éves gyermekeire és feleségére is figyelemmel, a cselekmény elkövetésekor a vádlott magatartását az ijedtség és a menthető felindulás váltotta ki, és ez volt az oka a védekezés szükséges mértéke túllépésének. A helyzet és a körülmények indokolták azt, hogy a vád82