Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1970. január - 1973. december (Budapest, 1975)

Ekkor a terhelt is elővette a 9 cm pengehosszúságú zsebkését, és kinyitva a kezében tartotta. D. J. ekkor odaugrott, és ököllel fejbe ütötte a terheltet, majd D. E. is rátámadt, mindketten bántalmazták, minek következtében a földre kerültek. Eközben a terhelt egy ízben mellbe szúrta D. E.-t, valamint a nevezettet a jobb és bal combján is megszúrta. Ezután a terhelt D. J. felé szúrt, aki elkapta a kezét, és így a szúrás ereje csökkent, de a kés így is elérte D. J. mellkasát, és azon 8 napon belül gyógyuló szúrt sebzést okozott. A D. E. mellébe hatoló szúrás megsértette a szívburkot és a főeret, s ennek folytán a nevezett a helyszínen meghalt. A verekedés során a terhelt csigolyatörést szenvedett, melynek gyógytartama a 8 napot meghaladta. D. L. a verekedés közben hagyta el a présházat akkor, amikor D. E. magatehetetlenné vált; D. J. pedig az őt ért szúrás után távozott. A fenti jogerős határozatok ellen emelt törvényességi óvásban kifejtettek szerint a terheltet jogos védelem címén fel kell menteni. Az Elnökségi Tanács a törvényességi óvást alaposnak találta. A tényállás szerint D. J. és D. E., akik mindketten erős testalkatú fiatal emberek, együttesen támadtak rá a lényegesen gyengébb fizikumú, magas vérnyomásos betegségben szenvedő, ideggyenge terheltre. A sértettek jelentős túlerőben voltak, amellett D. E. konyhakést tartott a kezében. A támadáskor a terhelt számára semmiféle menekülési lehetőség nem volt a szűk présházból, s D. L. segítségére sem számíthatott, mert az a verekedés közben a helyszínről elmenekült. A terhelt olyan rendkívül szorongatott helyzetbe került az ellene irányult támadás során, hogy védekezésül minden megfontolás nélkül csapkodott késével, s így került sor a sértettek megszúrására. A megállapított tényekből kitűnik, hogy a sértettek a terhelt élete ellen intéztek jogtalan támadást. A sértetteknek elszánt, az életet fenyegető fellépését bizonyítja D. E.-nek az a korábbi kijelentése is, hogy majd ő elintézi a terheltet, továbbá az a tény is, hogy a kést már ekkor, a közvetlen támadást jóval megelőzően a kezében tartotta. A terhelt a jogtalan támadás elhárítása érdekében az adott helyzetben, az erőviszonyok lehető felmérésének megfelelően cselekedett, anélkül, hogy az elhárítás szükséges mértékét túllépte volna. A támadás durvaságát különösen jellemzi az a körülmény, hogy közben a terhelt csigolyája eltörött. A terheltnek az élete ellen intézett, de azt legalábbis közvetlenül fenyegető jogtalan támadással szemben joga volt a tényállásban leírt módon és eszközzel védekezni. Egyébként az élet ellen irányuló vagy azt közvetlenül fenyegető jogtalan támadás esetében — mint a jelen esetben is — a védekezés arányosságának kérdése fel sem merülhet. Mindezekhez képest téves az eljárt bíróságoknak az a jogi álláspontja, hogy a kétségtelen jogos védelmi helyzetben levő terhelt a védekezés szükséges mértékét túllépte a kés halálos eredményt okozó használatával, és hogy ebben felindultsága, ijedtsége nagymértékben korlátozta, s ezért a Btk. 25. §-a (3) bekezdésének II. fordulata alapján büntetése korlátlanul enyhíthető. Az adott esetben nem az idézett törvényhely alkalmazására van alap, hanem a terheltet a Btk. 25. §-ának (1) és (2) bekezdésében meghatározott jogos védelem címén az ellene emelt vád alól fel kell menteni. 77