Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1970. január - 1973. december (Budapest, 1975)

hogy a pathológiás ittasság csökevényes alakjánál is elengedhetetlen feltétel a súlyos fokú tudatborulás, ami pedig a vádlott magatartásának az elemzése alapján teljes biztonsággal kizárható. Utalt arra is, hogy a vádlott tettének, az őt ért sérelemhez viszonyítottan túlméretezett volta nem indokolja a pathológiás ittasság feltételezését, mert a szokványos ittasság állapotában elkövetett agresszív cselekményekre is általában jellemző az indulati reakciónak túlméretezettsége. S minthogy a vádlottnál fellépő részleges elmezavarnak magyarázatául szolgálhat a vádlott által közvetlenül a cselekmény elkövetése után elszenvedett agyrázkódás is, egyedül az a tény, hogy a vádlott a múltban hasonló magatartást még nem tanúsított, — a felülvélemény szerint nem elegendő alap az abortív pathológiás ittasság megállapításához. A Legfelsőbb Bíróság a szakértői véleményeket értékelve, az ETT Igazságügyi Bizottságának a felülvéleményében foglaltakat találta meggyőzőnek. Az eljárás során ugyanis nem merültek fel olyan adatok, amelyek a vádlottnál veleszületett vagy szerzett károsodásra utaltak volna, illetve amelyek a vádlott alkoholtűrő képességét mennyiségileg vagy minőségileg befolyásolhatták. Az a tény pedig, hogy a vádlott magatartása énidegen volt, egyéb pathológiás tünetek hiányában a szokványos részegség esetében is jelentkező tünetek (túlméretezett indulatkitörés, emlékezetzavar) mellett sem nyújt alapot az abortív pathológiás ittasság megállapítására. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mellőzte a tényállásból annak a megállapítását, hogy a vádlott abortív pathológiás részegség állapotában követte el cselekményét, és hogy ez az állapota a cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében és az akaratának megfelelő magatartás tanúsításában korlátozta. A vádlott önhibából eredő ittas állapotban követte el a bűntettet, így ezért a Btk. 22. §-a értelmében teljes büntetőjogi felelősséggel tartozik. Az irányadó tényállás alapján helyes a vádlott bűnösségének a megállapítása és a cselekményének minősítése is. A Legfelsőbb Bíróság a bűnösségi körülmények vizsgálatánál a fent kifejtettek értelmében mellőzte a beszámítási képesség korlátozottságának enyhítőként való értékelését, de enyhítőként értékelte, hogy a vádlott cselekménye a kísérleti szakban maradt és ebben a körben értékelte súlyosítóként, hogy a cselekmény az egyik sértett esetében közel állt a befejezettséghez. A vádlott magasabb életkorára és arra is figyelemmel, hogy emiatt a hosszú tartamú szabadságvesztést nehezebben tudja elviselni, indokoltnak találta javára az enyhítő szakasz alkalmazását (Btk. 68. §). Rámutat e körben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a büntetés kiszabásánál az egyéniesítés követelménye az önhibából eredő ittas állapotban elkövetett bűncselekmények elbírálása esetén is kötelező (Btk. 64. §). Ebből pedig az következik, hogy a büntetés kiszabásánál éles különbséget kell tenni az iszákos életmódot folytató elkövetők és az olyan vádlottak között, akik egyébként józan életmódot folytatnak és életvezetésük, a munkához való viszonyuk egyéb vonatkozásban sem hagy kívánni valót maga után. Mindezekre figyelemmel az adott esetben a vádlott büntetésének a megállapításánál az elkövetett cselekmény tár68