Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1970. január - 1973. december (Budapest, 1975)
okok jellegüket tekintve különbözőek: vagy az alannyá válást, a beszámíthatóságot (gyermekkor, elmebetegség, gyengeelméjűség, tudatzavar, kényszer, fenyegetés) vagy a bűnösséget (tévedés) vagy pedig a cselekmény társadalomra veszélyességét zárják ki. Lényegüket illetően azonban a joghatásuk azonos, ami abban áll, hogy az ilyen személy büntethető. Azok a személyek azonban, akiknek a büntetőjogi felelőssége a Btk. 19. §-ának a)—e) pontjaiban foglalt valamely okból kizárt, büntetőjogilag egyébként releváns magatartást tanúsíthatnak, s cselekményük megfelelhet a Btk. Különös részében foglalt valamely törvényi tényállás objektív kereteinek, és részt vehetnek valamely elkövetési alakzatban is. Ez az alapja pl. az elmebeteg személlyel szemben elrendelhető speciális intézkedésnek, a kényszergyógykezelésnek is. Az ítélkezési gyakorlatban a kérdés különösen a Btk. 276. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt minősített esettel kapcsolatosan merült fel, amikor az egyik elkövető 14 éven aluli személy volt. E vonatkozásban hangsúlyozni kell, hogy a gyermekkor — mint a büntethetőség egyik akadálya — lényegét tekintve nem különbözik a Btk. 19. §-ában foglalt — imént felsorolt — egyéb büntethetőséget kizáró okoktól. Következésképpen az említett minősített eset létrejön, feltéve, hogy a törvényi tényállást a nem büntethető gyermekkorú személy is megvalósítja. A fenti álláspontot támasztja alá a Btk. 15. §-ában foglalt rendelkezés is. Ennek első fordulata szerint több elkövető esetében az a körülmény, amelynél fogva valamelyikük nem büntethető, a többire nem hat ki. A Btk. 15. és 19. §-ainak az egybevetéséből nyilvánvaló, hogy a büntethetőség akadályai személyhez kötöttek, vagyis csak annak a viszonylatában jelentkezhetnek, akinek a személyében az említett körülmény megvalósul. Nincs a Btk.-nak olyan rendelkezése, amely a 15. § hatályosulását bármelyik büntethetőséget kizáró ok esetében korlátozná. E § helyes alkalmazására e vonatkozásban természetesen csak akkor kerülhet sor, ha a nem büntethető személy cselekménye egyébként tényállásszerű. Mindebből következik, hogy az a büntetőjogilag felelősségre vonható személy, aki egy vagy több — büntethetőséget kizáró ok folytán — nem büntethető személlyel vesz részt olyan bűntett együttes véghezvitelében, amelynél az utóbbi körülményhez, mint a bűncselekmény minősített esetéhez a törvény súlyosabb jogkövetkezményeket fűz: e súlyosabb megítélés alá vont cselekmény miatt tartozik büntetőjogi felelősséggel. A jogtárgyak többes bűnelkövetésből folyó fokozott veszélyeztetettségének ez a jogértelmezés felel meg, amely a társadalmi érdekek megfelelő büntetőjogi védelmét biztosítja. Az ezzel ellentétes álláspont esetén nem kerülne értékelésre az a lényeges körülmény, hogy az elkövetők többsége, nagyobb száma az egyes elkövetőkre önmagában is szándékerősítően hat, s egyben a sértett irányában gyakorolt lenyűgöző hatás is fokozott. Ez a jogértelmezés áll egyébként összhangban a Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiuma 475. számú állásfoglalásával is. 56