Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1970. január - 1973. december (Budapest, 1975)

A tvr. 93. §-a pedig úgy rendelkezik, hogy az 1972. január hó 1. napja előtt elkövetett cselekmény miatt szabadságvesztésre ítélt a ko­rábbi jogszabály rendelkezései szerint bocsátható feltételes szabad­ságra. Minthogy korábbi elítélése — a fentebb kifejtettek értelmében — törvényi mentesítés alá esett, a terhelt a korábbi jogszabályi rendel­kezések szerint szabadságvesztése kétharmad részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható. Törvénysértő tehát a járásbíróságnak az a rendelkezése, hogy a terhelt büntetése háromnegyed részének a kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. De törvénysértő ebben a részben a másodfokú bíróság határozata is, amikor annak ellenére, hogy a járásbíróság tévedését észlelte, még sem változtatta meg a fel­tételes szabadságra bocsátásra vonatkozó téves ítéleti rendelkezést. 2. Nem találta azonban alaposnak a Legfelsőbb Bíróság a szabadság­vesztés végrehajtási fokozatával kapcsolatosan emelt törvényességi óvást. A már említett jogszabályi rendelkezés szerint a szabadságvesztés végrehajtási fokozataira az 1972. január hó 1. napja előtt elkövetett cselekmények esetében is az 1971. évi 28. számú tvr. rendelkezéseit kell alkalmazni. A tv. 94. §-a (1) bekezdésének a) pontja pedig nemcsak a szabadságvesztés egyes fokozatainak a törvényi feltételei tekintetében tulajdonít a tvr. rendelkezéseinek visszaható hatályt, hanem a Btk. 38/E. §-ának kifejezett felhívása folytán, az e §-ban foglalt új rendel­kezések alkalmazását is előírja az 1972. január hó 1. napja előtt elkö­vetett bűncselekmények esetében. Nem értett egyet azért a Legfelsőbb Bíróság a védelemnek a Btk. 3. §-ára alapított érvelésével. Az óvás álláspontja szerint az új törvényi rendelkezéseket kell al­kalmazni az 1972. január 1. napja előtt elkövetett cselekményeket ille­tően a szigorúbb végrehajtási mód kijelölésénél, az adott esetben azon­ban nincsenek meg a Btk. 38/E. §-a alkalmazásának feltételei. Az óvásban kifejtettekkel szemben a Legfelsőbb Bíróság a másod­fokú bíróságnak az okfejtését meggyőzőnek találta. A Btk. korábbi szabályozása értelmében az általánostól eltérően egy fokozattal szigorúbb vagy enyhébb végrehajtási mód kijelölésének a lehetőségével a bíróságok csak kivételesen élhettek. Így szigorúbb vég­rehajtási módot különösen akkor jelölhettek ki, ha a törvény a bűntettre vagylagosan halálbüntetés alkalmazását rendelte, illetve ha az elítélt züllött életmódja vagy a gondatlan bűntett elkövetésének a körülmé­nyei az elkövető fokozott társadalomra veszélyességére mutattak. A tvr. szabályozása ilyen megszorítást nem tartalmaz: az egyéniesítés követel­ményének a fokozottabb biztosítása érdekében általában lehetővé teszi az egy fokozattal szigorúbb vagy enyhébb végrehajtási mód kijelölését, ha a bíróságban az elkövető személyi körülményeire, a bűncselekmény indítékaira és az elkövetés módjára tekintettel az a meggyőződés alakul ki, hogy a büntetés célja az általánostól eltérő szabályok alkalmazásával érhető el. Az új szabályozás megszüntette a Btk. 38/E. §-a alkalmazásának a kivételességét és az általánostól eltérő végrehajtási mód kijelölésével is az egyéniesítés mind fokozottabb érvényesülését kívánja biztosítani. A büntetés kiszabásánál irányadó elvekre tekintettel az elbírált eset­125

Next

/
Oldalképek
Tartalom