Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968. január - 1969. december (Budapest, 1970)

megelőzően két ízben szabadságvesztésre ítélték, és utolsó büntetésének kiállásától vagy végrehajthatósága megszűnésétől 10 év még nem telt el — a Btk. 39. §-a (3) beke dése c) pontjának első tétele értelmében a terhelt nem bocsátható feltételes szabadságra. 5. A fentebb 3. és 4. alatt ismertetett ítéletekkel kiszabott büntetéseket összbüntetésbe foglalták, és összbüntetésként 5 évi és 2 hónapi szabadságvesztést állapítottak meg. Kimondta a bíróság, hogy a terhelt nem bocsátható feltételes szabadságra, és hogy a szabadságvesztést szigorított börtönben kell végrehajtani. A Legfelsőbb Bíróság az elsőbíróság összbüntetési ítélete ellen bejelentett védelmi fellebbezést elutasította. A fentebb 4. és 5. alatt ismertetett ítéletek, illetve végzés ellen emelt törvényességi óvás a feltételes szabadságra bocsátásra és a szabadságvesztés fokozatára vonatkozó rendelkezések törvénysértő volta miatt alapos. A törvényességi óvás által felvetett kérdést az dönti el, hogy vajon a terhelt az 1. alatti elítélés tekintetében mentesült-e a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól, és ha igen, a 2. alatti elítélés folytán ezen mentesítés hatályát vesztette-e, figyelemmel arra is, hogy a Magvar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény 1962. július 1-én lépett hatályba, és hogy a mentesítés beálltát, illetve a beállott mentesítés hatályvesztését a korábbi és az új törvény részben eltérően szabályozza. A büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli törvényi mentesítés kiterjesztéséről szóló 1969. évi 39. számú törvényerejű rendelet végrehajtásáról szóló 8/1959. (XII. 20.) IM sz. rendelet 5. §-ának (2) bekezdése értelmében, ha a Népköztársaság Elnöki Tanácsa kegyelmi elhatározásában a bíróság által kiszabott és egy évet meg nem haladó börtönbüntetés végrehajtását felfüggesztette, a mentesítés hatálya a kegyelem folytán átváltoztatott büntetés neme szerint áll be. Ennek folytán az 1. alatti ügyben kiszabott büntetést 1962. március 23-án, vagyis a próbaidő leteltekor a mentesítés beállta szempontjából 30 napi, végrehajtására nézve felfüggesztett szabadságvesztésnek kellett tekinteni. Az 1950. évi II. törvény (Btá.) 66. §-ának az 1959. évi 39. számú tvr. 1. §-ával módosított (2) bekezdés d) pontja értelmében a törvény erejénél fogva áll be e mentesítés hatálya börtönbüntetés esetében, ha végrehajtását feltételesen felfüggesztették, és a próbaidő a büntetés végrehajtásának elrendelése nélkül ért véget — a próbaidő leteltének napján. Igaz ugyan, hogy ugyanezen § (4) bekezdése szerint az ilyképp beállott mentesítés hatályát veszti, ha az elítéltet — a próbaidő alatt elkövetett bűntett miatt — utóbb börtönbüntetésre ítélik. Ámde a terheltet az általa a próbaidő alatt elkövetett és a fentebb 2. alatt ismertetett ügyben elbírált bűntett miatt 1962. július l-e, vagyis a Btk. hatálybalépése előtt jogerősen nem ítélték el. Ennek folytán a terhelt a Btk. hatálybalépése előtti jogszabályok értelmében 1962. július 1. előtt, éspedig a próbaidő leteltekor, vagyis 1962. 204