Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968. január - 1969. december (Budapest, 1970)

Október 20-án a vádlott megjelent apjánál, az apja azonban többszöri kérése ellenére sem engedte be, sőt harmadízben akkorát lökött rajta, hogy ennek eredményeként egyensúlyát vesztve a földre zuhant. A vádlott az apja korábbi és mostani magatartása miatt tudatbeszűkülést eredményező indulati állapotba került. Ennek hatása alatt lerohant a pincébe, ott megtöltött egy literes üveget benzinnel, majd a pincéből feljőve, azt a lakás ajtaja alá öntötte és meggyújtotta. A lángok 2 méter magasságig értek, a tűz belekapott az ajtótól 1 méter távolságra levő heverő lábába, és a rajta levő lepedőbe. A sértett a tüzet részben vízzel, részben pedig a kezével elnyomva eloltotta, majd az ajtó előtt levő égő lábtörlőt az udvarra dobta, és ezzel a tüzet teljes egészében megszüntette. A vádlott miután észlelte hogy a benzin meggyulladt, a helyszínről eltávozott. A vádlott által keletkeztetett tűz — ha időben el nem oltják — alkalmas volt arra, hogy átterjedjen a sértett, de a szomszéd lakására is, hogy a benne levő bútorzatok lángra kapjanak, és a lakások belülről teljesen kiégjenek. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint azonban az irányadó tényállás szerint okozott tűz alkalmas volt arra is, hogy a lakás kiégése folytán a bent levők életüket veszítsék, az az emberi élet kioltására nemcsak általában, de konkrétan is alkalmas eszköz volt. Ehhez képest pedig a vádlott a benzin meggyújtásával, tehát a tűz előidézésével az ölési cselekmény végrehajtását megkezdte, sőt a maga részéről be is fejezte. Abból pedig, hogy a sértett a vádlott által elindított és a célba vett eredmény elérésére alkalmas folyamatot elhárító tevékenységével félbeszakította, sem a jogtárgy veszélyeztetésének hiánya, sem az eszköz alkalmatlansága nem következik. Tévedett tehát a megyei bíróság, amikor a jogtárgy veszélyeztetésének hiányára alapítottan arra a következtetésre jutott, hogy az ölési cselekmény nem vette kezdetét, illetve, hogy a vádlotti tevékenység az emberölés véghezvitelére alkalmatlan volt. — A Legfelsőbb Bíróság tehát az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 258. §-a alapján megváltoztatta, és a vádlott cselekményét 1 rb., a Btk. 254. §-ába ütköző erős felindulásban elkövetett emberölés kísérletének is minősítette. Minthogy a vádlott magatartása e bűntetten kívül a közveszélyokozást [Btk. 190. § (1) bek.] is megvalósította, a Legfelsőbb Bíróság a bűnhalmazatot megállapította. A törvénynek megfelelő és töretlen ugyanis a bírói gyakorlat abban, hogy az ölési cselekménynek a Btk. 254. §-a szerinti minősítése esetén halmazatot kell megállapítani, ha a Btk. 253. §-ának (2) bekezdésében felsorolt olyan minősítő körülmény forog fenn, amely egyben kimeríti valamely bűntett tényállását. Ehhez képest pedig — minthogy a törvény az emberölésnek a sok ember életét veszélyeztető módon, tehát a közveszélyokozással való elkövetését is az emberölés minősített esetenként szabályozza — a közveszélyokozás és a Btk. 254. §-ában írt bűntett ugyancsak halmazatot valósít meg. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a vádlott cselekményét a terhére megálla12 177