Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968. január - 1969. december (Budapest, 1970)
zött erre is figyelemmel szállította le törvénysértően alacsony mértékre a büntetést. Az Elnökségi Tanács a törvényességi óvást alaposnak találta. 1. A megalapozatlanság megállapítására indok nem volt. A másodfokon eljárt bíróság az általa felvett részbizonyítás anyaga alapján egészítette ki az elsőfokú ítéleti tényállást azzal, hogy a terhelt a cselekményt tudatzavarban követte el. Idevágó álláspontját, a beszerzett igazságügyi elmeorvosszakértői vélemény tartalmát elemezve és azt elfogadva, okszerű érvekkel támasztotta alá. Ezzel összefüggésben arra is kitért, hogy ugyanakkor miért nem tette magáévá az elmeorvosszakértői véleménynek azt a részét, amely szerint a tudatzavart a terhelt kóros részeg állapota okozta. Ehhez képest az a tényálláskiegészítés, amelyben a másodfokú bíróság a tudatzavart megállapította, és ezt a megállapítást a terhelt önhibából eredő ittas állapotára, továbbá egész magatartásából — az elmeorvosszakértői vélemény felhasználásával is — levont, okszerű következtetésekre alapította: megalapozatlannak nem minősíthető. De nem eredményezett megalapozatlanságot a másodfokon történt az a tény állás-,,helyesbítés" sem, amely szerint a terhelt az elkövetést megelőzően rosszullétet nem színlelhetett, és nem tervszerűen járt el. Ezek ugyanis nem az eljárás tárgyát tevő bűncselekmény lényeges törvényi tényelemeinek körébe tartozó megállapítások, hanem a tényállás egyes mozzanatainak értékelései. 2. Az eljárt bíróságok azonban a törvényességi óvással megtámadott határozatokban tévedtek a cselekmény jogi következményeinek levonásával, nevezetesen a terhelt büntetésének kiszabásánál. Annak megállapítására ugyan — ellentétben a törvényességi óvásban kifejtettekkel — nincs alap, hogy a büntetés másodfokon történt mérséklését a tudatzavarral kapcsolatos tényállás kiegészítés eredményezte volna. A bűnösségi körülményeket azonban ettől függetlenül értékelte a másodfokon eljárt bíróság és a Legfelsőbb Bíróság, és az enyhítőknek — az adott esetben indokolatlanul — túlzott jelentőséget tulajdonított. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletben szereplő egyetlen enyhítő körülményen, a büntetlen előéleten kívül további enyhítőként vette figyelembe, hogy a terhelt nem folytat italozó életmódot, hogy a bűncselekmény alkalmi italozás következménye volt, s hogy egyébként is a terhelt kifogástalan életvitelű személy. A másodfokú bíróság az így kiegészített bűnösségi körülmények alapján — s vele egyezően a törvényességi óvással megtámadott határozatában a Legfelsőbb Bíróság is — úgy találta, hogy a büntetési célok elérésére az elsőfokon kiszabottnál jóval alacsonyabb, a rablás törvényi büntetési tételének alsó határa alatti tartamban megállapított szabdságvesztés is elegendő. Ez a jogi álláspont téves, s az ezen alapuló büntetéskiszabás sérti a törvényt. Az, hogy valaki nem folytat italozó életmódot, továbbá, hogy egyébként is életvitele kifogástalan, az általa elkövetett bűncselekmény megítélésénél enyhítőként nem értékelhető. Ezek ugyanis minden állampolgárral szemben fennálló, alapvető erkölcsi követelmények a szocialista társadalomban. A bírói gyakorlat szerint csak az átlagon felüli, kimagasló munkateljesítménynek van enyhítő hatása, de ez a jelen ügy151