Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968. január - 1969. december (Budapest, 1970)

fennforognak-e, s az arra okot adó körülmények mikor következnek be, nem a vállalat igazgatójának álláspontja, hanem a bíróság előtt lefolyt bizonyítás anyaga és eredménye az irányadó. Az a körülmény, hogy a vállalat igazgatója esetleg késedelmesen tette meg a jelentését, vagy tévesen értékelte az elítélt magatartását, a bíróság döntését nem korlátozhatja. A fent kifejtettekből folyóan téves és törvénysértő a Legfelsőbb Bíróságnak az az álláspontja, hogy miután az adott esetben a vállalat igazgatója csak 1968. május 25-én tett jelentést, és ebben a terheltnek csak az 1968 április végén, illetőleg május 16-a után tanúsított magatartását jelölte meg az átváltoztatásra okot adó körülménynek, következésképpen a terheltnek 1967. május 8-i mulasztását nem lehet átváltoztatásra okot adó magatartásként értékelni. De tévesek azok a ténybeli adatok is, amelyekre a Legfelsőbb Bíróság a döntését alapította. A vállalat igazgatója ugyanis a büntetés végrehajtási intézethez 1968. május 25-én intézett jelentésében a terheltnek nemcsak az 1968 április végén kezdődő igazolatlan mulasztásait jelölte meg átváltoztatásra okot adó körülménynek, de ilyennek jelölte meg az 1968. április 5-én és 12-én történt távolmaradását is. Sőt az 1968. június 17-én kelt abban a jelentésében, amelyben részletesen kimutatta a terheltnek a javító-nevelő munkából letöltött napjait, igazolatlan napokként tüntette fel 1967. május 8., augusztus 7., 1968. április 5., 12., 15. napjait is. Mégis ezeket a Legfelsőbb Bíróság — miként az eljárt kerületi bíróság is — figyelmen kívül hagyta. A kerületi bíróság az óvással megtámadott határozatában a terhelt igazolatlan mulasztásai kezdetének keltét 1967. május 8. napjában jelölte ugyan meg, az átváltoztatás tartamánál azonban csak az 1968 április végén kezdődött mulasztásokat tartotta szem előtt. A Legfelsőbb Bíróság határozata ezzel kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy az említett megállapításából nem következik az, hogy a kerületi bíróság az 1967. május 8-i mulasztást az átváltoztatásra okot adó körülménynek tekintette. Valamely igazolatlan mulasztás ugyanis értékelhető akként is, hogy az nem alapos ok nélküli. E kérdés kapcsán rámutat az Elnökségi Tanács az alábbiakra. A Btk. 44. §-ának (1) bekezdésében és a Btké. 19. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekből is következik, de a bírósági gyakorlat is töretlen abban a vonatkozásban, hogy amennyiben a terhelt alapos ok nélkül több napon át nem tesz eleget munkakötelezettségének, a javító-nevelő munkának a mulasztás első napján hátralevő tartamát kell szabadságvesztésre átváltoztatni. Feltétlenül érvényesülnie kell ennek az álláspontnak a folyamatos, valamint a csak rövidebb megszakításokkal történő sorozatos mulasztások esetén. Ha a terhelt csupán a legrövidebb időn át — akár egy napon is — alapos ok nélkül nem teljesíti munkakötelezettségét, már e magatartásával is okot adhat a javító-nevelő munka átváltoztatására. Áll ez különösen arra az esetre, ha a terhelt egész magatartásából azt a következtetést kell levonni, hogy nem is volt szándékában a kiszabott javítónevelő munkát fegyelmezetten kitölteni. 106