Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

április 16-án meghozott végzésével az 1963. évi 4. sz. tvr. 5. §-ának (1) bekezdése alapján az eljárást megszüntette. A vádlott 1965. szeptember 7-én újabb bűntettet — társadalmi tulajdont károsító csalást — követett el, amely miatt a járásbíróság 1966. április 12. napján 1 évi javító-nevelő munkára ítélte. Egyben megállapította, hogy az előzőekben idézett közkegyelmet megállapító végzés hatályát vesztette. Ilyen előzmények után tett indítványt az ügyészség az 1966. október 7-én érkezett átiratában az eljárásnak a fellebbezési szakban történő folytatására. Az ügyben az elkövetővel szemben a bűntett miatt foganatosított utolsó büntető eljárási cselekmény az elsőfokú bíróság ítéletének meghozatala volt 1963. január 29-én, illetve az ugyanezen a napon bejelentett fellebbezési óvás. Ettől a naptól kezdődött ismét a büntethetőség elévülése, figyelemmel arra, hogy az ítéletet megfellebbezték, illetve hogy jogerős, végrehajtható büntetést még nem szabtak ki. Ennek tartama az eljárás tárgyát tevő bűntettekre kiszabható törvényi büntetési tétel felső határa folytán a Btk. 31. §-a b) pontjának rendelkezése szerint három év. Ez a három év 1966. január 29. napján eltelt anélkül, hogy az ügyben a Btk. 33. §-ának (1) bekezdésében írtak szerinti eljárási cselekményt foganatosítottak volna. így a Btk. 30. §-ának b) pontja, illetve a Be. 262. §-a értelmében alkalmazandó 244. §-ának c) pontja és 246. §-a (1) bekezdésének harmadik fordulata alapján a másodfokú bíróság az eljárást megszüntette. Téves az az álláspont, hogy a kegyelem tárgyában hozott bírói határozat az elévülést félbeszakítja, valamint hogy az 1963. évi 4. sz. tvr. 8. §-ában meghatározott türelmi idő alatt az elévülés szünetel. A Btk. 33. §-ának (1) bekezdésében meghatározott szabály szerint az elkövető ellen a bűntett miatt foganatosított eljárási cselekmény szakítja csupán félbe az elévülést. A közkegyelem tárgyában hozott bírói határozat azonban csak deklaratív jellegű megállapítás arról, hogy a közkegyelemről szóló jogszabály által megkívánt feltételek a konkrét ügyben is fennállanak, és így az elkövetőt a jogszabály kegyelemben részesítette. Az ilyen megállapításhoz konstitutív hatás semmiféle értelemben nem fűzhető. (BJD 197., 1847.) Az elévülés szünetelésének lehetőségét pedig a Btk. 33. §-ának (2) bekezdése az (1) bekezdés rendelkezése alóli egyetlen kivételként szabályozza. A kivételes szabályt viszont mindig megszorító módon kell értelmezni, annak kiterjesztése kizárt. Nem lehet tehát a kegyelem véglegességének beálltához megkövetelt türelmi időnek az elévülés szünetelését kiváltó hatást tulajdonítani. Ugyanez következik abból is, hogy a kegyelmi jogszabály mindig kifejezetten rendelkezik afelől, ha a bűntett elkövetéséhez a törvény szerint fűződő büntetőjogi következményeket megváltoztatni kívánja, s ily rendelkezés hiányában azok az eredeti, a büntető törvényben meghatározott tartalommal érvényesülnek. Mivel pedig az 1963. évi 4. sz. tvr. az elévülés tekintetében a Btk. szabályai alól kivételt nem létesít, az ott megállapított türelmi idő alatt az elévülés nem nyugszik, hanem tovább folyik. (Pest Megyei Bíróság Bf. III. 1690/1966. sz.) (5404.) 60