Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

mázza, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, aki szabadságvesztéséből legalább három hónapot még nem töltött ki. Nem a három hónapra ítélés ténye eredményezi tehát a feltételes szabadságra bocsátás tilalmát, hanem a bármely mértékű szabadságvesztésnek három hónapi tartama, amelyet az elítéltnek azért kell a büntetésvégrehajtási intézetben letöltenie, hogy a büntetés nevelő hatása egyáltalán érvényesülhessen. Ebből pedig az következik, hogy amennyiben az elítélten három hónapot meghaladó szabadságvesztést kell egyhuzamban végrehajtani — ideértve azt az esetet is, amikor összbüntetést hajtanak végre — a 39. § (3) bekezdésének a) pontja akként érvényesül, hogy három hónapot az elítéltnek a büntetés végrehajtási intézetben kell letöltenie. Az összbüntetésként kiszabott szabadságvesztés egész tartamára azonban a 39. §ban meghatározott egyéb rendelkezések az irányadók. 5. A 405. számú büntető kollégiumi állásfoglaláson alapuló bírói gyakorlat a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsának 395/1963. számú (BJD 2666.) eseti döntésében, illetve a Legfelsőbb Bíróság 446. számú büntető kollégiumi állásfoglalásában kifejtettek szerint csak akkor érvényesülhet, ha az az ellentmondás, amely a feltételes szabadság utólagos teljes tartamú végrehajtása és az összbüntetés által nyújtott kedvezmény folytán adódhat, a büntetés céljával ellentétes eredményre vezetne. Kizárt az ily összeütközés akkor, ha az elítélt bármely okból az egész összbüntetési büntetést illetően egyébként is kizárt a feltételes szabadság kedvezményéből, vagyis az elítélt a második cselekménye miatt kiszabott összbüntetésbe nem foglalt szabadságvesztést illetően a feltételes szabadság kedvezményéből ki van zárva. A bírói gyakorlatban érvényesülő fenti elvek alapján kell minden adott ügyben elbírálni, hogy a feltételes szabadság alatt elkövetett bűntettért kiszabott szabadságvesztést összbüntetésbe kell-e foglalni azzal a szabadságvesztéssel, amelyből a terheltet feltételes szabadságra bocsátották. Minthogy pedig a Btk. 39. §-a (3) bekezdésének a) pontja értelmében nem bocsátható feltételes szabadságra az az elítélt, aki büntetéséből még három hónapot nem töltött le, következik, hogy abban az esetben, ha a terheltre kiszabott 2 évi és 6 hónapi szabadságvesztésből még hátralevő büntetést és a feltételes szabadság tartama alatt elkövetett cselekményekért kiszabott három hónapi szabadságvesztést nem foglalnák összbüntetésbe, ez utóbbi büntetést mint önállóan végrehajtandó büntetést tekintve, az elítélt feltételes szabadságra nem lenne bocsátható. Ilyen körülmények között pedig azok a feltételek, amelyek a Büntető és Katonai Kollégium a 405., illetve a 446. számú büntető kollégiumi állásfoglalása értelmében a feltételes szabadság tartama alatt elkövetett bűntettért kiszabott szabadságvesztéseknek összbüntetésbe foglalását gátolják, nem álltak be, miért is a két büntetést összbüntetésbe kell foglalni azzal, hogy az elítélt feltételes szabadságra nem bocsátható. Tekintettel arra, hogy a terheltet a szándékos bűntett elkövetését megelőzően szándékos bűntett miatt egy ízben már szabadságvesztésre ítélték és ennek kiállásától vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb bűntett elkövetéséig tíz év még nem telt el, az Elnökségi Tanács 11 Büntetőjogi Döntvénytár 161