Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

jobb szemére megvakult, a bal szem látóképessége is csökkent. Munka­képessége a balesetből kifolyóan 45%-kal csökkent. Az eljárt bíróságok a sértetti magatartást nagy súllyal értékelve úgy látták, hogy a minden vonatkozásban eddig kifogástalan magatartást tanúsított terhelttel szemben — akinek családi körülményei az átlagos­nál lényegesen terhesebbek — a büntetés célja szabadságvesztés végre­hajtása nélkül is elérhető. — Az e rendelkezést sérelmező törvényességi óvás nem alapos. A Legfelsőbb Bíróság a fent kifejtetteket magáévá téve nem látott törvénysértést abban, hogy az eljárt bíróságok a szabadságvesztés vég­rehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztették. A Legfelsőbb Bíróság már több határozatában rámutatott arra, hogy ha a közúti közlekedéssel kapcsolatban a foglalkozás körében elkövetett szabályszegés durva és az ahhoz kapcsolódó eredmény is súlyos, akkor a büntetési célok közül előtérbe lépő általános megelőzés a felfüggesz­tett szabadságvesztéssel rendszerint nem érhető el. Az adott esetben azonban a sértett közrehatása valóban oly kirívó, melyet a büntetés kiszabásánál, illetve annak próbaidőre történő fel­függesztésénél helyesen értékelték az eljárt bíróságok. (Legf. Bír. B. törv. V. 207/1967. sz.) (5415.) 3719. I. Könnyű testi sértésnél a sértett helytelen, kihívó magatartá­sának figyelembe vétele a büntetés kiszabásánál. II. Az előző — mentesítés alá esett — büntetettség értékelése. (4718.) Részletesen: Btk. 257. §-nál. 3720. A büntetés mértékének viszonylag jelentéktelen mérvű feleme­lése a fellebbezési eljárásban, amikor az elsőfokú bíróság a büntetést a törvényi büntetési keret áthágásával szabta ki. (4723.) Részletesen: Be. 258. §-nál. 3721. Büntetéskiszabás szempontjai nagyobb nyilvánosság előtt elkö­vetett izgatásnál. (4745.) Részletesen: Btk. 127. §-nál. 3722. Büntetéskiszabási szempontok a kriminológiai értelemben vett visszaeső által elkövetett tiltott határátlépés esetén. (4768.) Részletesen: Btk. 203. §-nál. 3723. A tizennegyedik életévét alig betöltött leánnyal szemben, az elkövetésben nagy kitartást tanúsító többszörösen büntetett előéletű terhelt által elkövetett erőszakos nemi közösülés kísérleténél a bünte­téskiszabás szempontjai. (4769.) Részletesen: Btk. 276. §-nál. 3724. Társadalmi tulajdont károsító lopásért korábban elítélt, de men­tesült terhelttel szemben újabb hasonló bűntett elkövetésénél a bünte­téskiszabás szempontjai. (4770.) Részletesen: Btk. 295. §-nál. 3725. Ittas állapotban való járművezetés ismételt elkövetésének ha­tása a büntetés kiszabására. (4778.) Részletesen: Btk. 194. §-nál. 121

Next

/
Oldalképek
Tartalom