Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)

szerzését, hanem az elkövetőnek azt a törekvését jelenti, hogy valamely ér­tékkel bíró dolgot mások kizárásával ténylegesen rendelkezése körébe von­jon, s ezáltal a dolog természetszerű rendeltetése révén elérhető előnyöket, mások kizárásával, a maga javára biztosítsa. Az eltulajdonítási célzat tehát egyfelől a dolognak az elkövető tényleges hatalmába vételére, másfelől a do­log értékének a jogosult irányában való megszűnésére vonatkozó törekvést jelent. A szóban forgó lőfegyver és lőszer elvétele által egyrészt a vádlott azzal tet­szése szerint rendelkezhetett, másrészt a fegyver és a lőszer a jogosult irá­nyában értékét vesztette. Minthogy ezek szerint a vádlott magatartásában az eltulajdonítási célzat ismérvei fennforognak, kérdéses cselekménye — figyelemmel arra, hogy lopás miatt szabadságvesztésre már el volt ítélve, és a büntetése kiállásától a jelen cselekménye elkövetéséig öt év még nem telt el —, a társadalmi tulajdont károsító, visszaesőként elkövetett lopás törvényi tényállását megvalósítja. Ennek ellenére a Legfelsőbb Bíróság az adott esetben a vádlott bűnösségét e bűntettben megállapíthatónak nem találta. A vádlott a sértett megölését oly módon határozta el, hogy a szolgálati pisztolyt és a hozzávaló lőszert ellopja, s azok felhasználásával hajtja végre cselekményét. A vádlott tehát a pisztolyt és a lőszert azzal a céllal szerezte meg, hogy a sértettet azokkal megölje. A vádlott ölési cselekménye éppen azért minősül — vagylagosan a legsúlyosabb, halálbüntetéssel is fenyegetett —• előre kitervelt módon elkövetett emberölés kísérletének, mert e cselek­ménye elkövetéséhez eszközül használni kívánt lőfegyvert és lőszert — a véghezvitel módjára vonatkozó elgondolásának megfelelően — lopás útján megszerezte, és a sértett megölését azok felhasználásával kísérelte meg. Ennélfogva — konkrét megvalósulásukban — a két cselekmény: az előre kitervelt módon elkövetett emberölés kísérlete és a társadalmi tulajdont ká­rosító — visszaesőként elkövetett •—• lopás egymással olyan szoros belső ösz­szefüggésben, a cél- és eszközcselekmény viszonylatában áll, hogy a társa­dalmi tulajdont károsító lopás — mint eszközcselekmény — szükségszerű jelleggel kapcsolódott az előre kitervelt módon elkövetett emberölés kísérleté­hez, mint célcselekményhez. Ezen összefüggés folytán a tényállásszerűén meg­valósult, a társadalmi tulajdont károsító visszaesőként elkövetett — két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett — lopás önállóságát el­vesztette és a tíz évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel vagy halál­büntetéssel fenyegetett előre kitervelt módon elkövetett emberölés kísérletébe mint célcselekménybe beleolvad. Ennélfogva külön bűntettként az utóbbi­val halmazatban nem állapítható meg, hanem mint büntetlen eszközcselek­mény súlyosító körülményként értékelendő. A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a vádlott bűnösségének a tár­sadalmi tulajdont károsító visszaesőként elkövetett lopásban való megálla­pítását mellőzte. A vádlott bűnösségének és lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélésben tör­tént megállapítását támadó védelmi fellebbezést a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak. A lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés mint állapotbűntett mindaddig megvalósul, amíg tartalma: a társadalomra veszélyes állapot meg nem szűnt. A vádlott tehát a lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélést mindaddig meg­128

Next

/
Oldalképek
Tartalom