Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)

A Btá. hatálybalépését követően a bírói gyakorlat a jogtárgy sértés többségén épült, és bűnhalmazatot állapított meg aszerint, hogy hány jogtárgy szenvedett sérelmet. Halmazatot állapított meg olyan bűncselekmények viszonylatában is, amelyek egymással rendszerinti, szoros összefüggésben állottak. Mindez azonban a bűnhalmazat megállapítását illetően indokolatlan túlzásokra vezetett. Az új büntetőtörvény, a Btk. 65. §-a szerint: „Ha a bíróság az elkövető terhére ugyanabban az ítéletben több bűntettet állapít meg (bűnhalmazat), valamennyi bűntettért egy büntetést (halmazati büntetést) kell kiszabni." A Btk. 65. §-a tehát — a Btá. 57. §-ában foglaltaktól eltérően — nem utal arra, hogy az elkövetőnek egy vagy több cselekménye valósíthat meg bűnhalmazatot. E törvényhely miniszteri indokolása szerint is azonban „közömbös, hogy a bűntettek tényállását a terheltnek a külvilágban egyetlen cselekményként jelentkező magatartása (alaki halmazat), vagy több elkülöníthető magatartása (anyagi halmazat) valósította-e meg". A Btk. a bűnhalmazat tartalmi meghatározását mellőzi; annak megoldását az elméletre és a bírói gyakorlatra bízza. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a bűnhalmazat széleskörű megállapításához sem elvi, sem jogpolitikai érdek nem fűződik. Erre mutat egyébként a hivatkozott jogszabály miniszteri indokolásának alábbi része is: „Nincs helye halmazat megállapításának pl. akkor sem, ha a törvényi tényállás a cselekmény szükségszerű vagy rendszerinti befejező tevékenységét — amely a törvényi tényállásba felvett tevékenységgel a közönséges életfelfogás szerint természetes egységet alkot — nem tartalmazza, és az elkövető ezt a befejező tevékenységet is megvalósítja (pl. az általa hamisított pénzt forgalomba is hozza). Ezekben az esetekben nem beszélhetünk alaki halmazatról, mert a cselekményre helyesen csupán egy törvényi tényállás alkalmazható, azaz egységgel van dolgunk." Az adott esetben a vádlottak békekölcsönkötvényt hamisítottak, azt a postatakarékpénztárnál beváltották, tehát forgalomba hozták, és ezáltal a társadalmi tulajdont megkárosították. Ezt a magatartást az eddigi bírói gyakorlat — éppen a jogilag védett érdekek sérelmének többsége folytán — pénzhamisításnak és a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett csalásnak minősítette. Ennek a gyakorlatnak további fenntartását azonban — a Btk. életbeléptetése után — sem elvi, sem gyakorlati szempontok nem indokolják. Nem lehet vitás ugyanis, hogy a törvényhozó a pénzhamisítás törvényi tényállása megalkotásánál, illetve a büntetési tételek meghatározásánál számolt azzal a társadalmi veszéllyel, amely a hamis pénz forgalomba hozatala folytán a társadalmi tulajdont fenyegeti. Erre figyelemmel tehát a vádlottak cselekményei egy törvényi tényállás keretében maradéktalanul elbírálhatók, és szükségtelen, hogy a szorosan öszszefüggő két elkövetési magatartás a kötvény meghamisítása, majd annak forgalomba hozatala két külön törvényi tényállás (pénzhamisítás és társadalmi tulajdont károsító csalás) alapján kerüljön elbírálásra. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a vádlottak bűnösségének bűnszövetségben folytatólagosan elkövetett társadalmi tulajdont károsító csa125