Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953. október - 1963. október (Budapest, 1964)

első fokú bíróság előtt a Btá. 67. §-ára hivatkozással a Btk. 39. § (2) bekezdésének az alkalmazását kifogásolta, a Legfelsőbb Bíróság irányításul a következőkre mutat rá. A vádlottat a b.-i járásbíróság 1962. január 23-án kelt ítéletével szándékos bűntett elkövetése miatt 6 hónapi, 3 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, egyben a Btá. 67. § (1) bekezdése alapján előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. A vádlott azonban a jelen ügyben elbírált cselekményét a fenti szabadságvesztés próbaidejének tartama alatt követte el, s miután őt ismételten szabadságvesztésre ítélték, a Btk. 71. § b) pontjában foglaltak értelmében az előző felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is el kellett rendelni. Ezzel azonban a felfüggesztett büntetésre vonatkozó előzetes mentesítés is hatályát vesztette. A Btá. 67. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis előzetes bírói rehabilitáció csak akkor volt alkalmazható, ha a bíróság a 6 hónapot meg nem haladó tartamban kiszabott szabadságvesztés végrehajtását feltételesen felfüggesztette. A fel nem függesztett szabadságvesztés esetén azonban az előzetes bírói rehabilitációt a törvény kizárta. Ennek folytán, ha a próbaidő alatt elkövetett bűntett miatt az elkövetőt szabadságvesztésre ítélték, és ezért a bíróságnak el kellett rendelnie a felfüggesztett büntetés végrehajtását, az előzetes bírói rehabilitáció is hatályát vesztette, mert az csak a felfüggesztett büntetés mellett állhatott meg. Ezt az álláspontot foglalta el a Legfelsőbb Bíróság a XXII. számú büntető elvi döntésben is. Bár a Btk. hatálybalépését követően — az előzetes bírói rehabilitáció intézményének megszüntetése folytán — e büntető elvi döntést, mint feleslegest a Legfelsőbb Bíróság nem tartotta fenn, mégis azon régebbi ítéletek vonatkozásában, ahol a Btá. 67. §-a még alkalmazásra került, az elvi döntésben lefektetett fenti elvet változatlanul helytállónak kell tekinteni. Eszerint pedig a felfüggesztett büntetésre vonatkozó előzetes bírói mentesítés a végrehajtás elrendelése folytán hatályát vesztette, s így a vádlott büntetett előéletűnek tekintendő; mind az előző, mind a jelen szabadságvesztése szándékos bűntett miatt került kiszabásra. A Legfelsőbb Bíróság ezért — mint ezt fentebb kifejtette — mellőzte ugyan a feltételes szabadságra bocsátás korlátozásának ítéleti megállapítását, a két szabadságvesztést azonban ősszbüntetésbe kell foglalni és ennek során kell a katonai bíróságnak kimondania, hogy a vádlott a Btk. 39. § (2) bekezdésére figyelemmel csak a büntetés háromnegyed részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. (B. H. 3505. sz. jogeset.) (Legf. Bír. Katf. II. 249/1963. sz.) [3667.] 223. A BHÖ 374., illetve 375. pontjában felvett, foglalkozási szabályok tudatos megszegésével elkövetett élet vagy testi épség veszélyeztetése általában nem szándékos, hanem gondatlan bűntett. Általában ilyennek tekintendő a Btk. 39. §-ának alkalmazása körében is. (B. K. 397. sz.) A) Az e-i járásbíróság az 1962. évi március hó 8. napján kelt és perorvoslat hiányában nyomban jogerőre emelkedett ítéletével a terheltet a foglalkozás szabályainak tudatos megszegésével elkövetett élet vagy testi épség veszélyeztetésének bűntette miatt 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette. 79