Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953. október - 1963. október (Budapest, 1964)

A Btk. 22. §-ában foglalt tilalom kizárja mind az említett büntetlenséget, mind a büntetés korlátlan enyhítését annak javára, akinek a tudatzavara önhibájából eredő leittasodás következménye. Amikor a törvény ezt a tilalmat az alkoholizmus elleni büntetőpolitikai küzdelem érdekében felállítja, azt juttatja kifejezésre, hogy az önhibából ittas állapotba kerülő és ebben az állapotban bűntett tényállását megvalósító cselekmény elkövetőjét olyannak kell tekinteni, mint azt, aki beszámítási képességgel bír. 3. Az ittas állapot okozta tudatzavar alapvetően eltér a tudatzavar egyéb eseteitől; az önhibából leittasodó tudatzavara olyan ok következménye, melyért az elkövető felelőssé tehető. A saját akaratelhatározásától, szándékától függ ugyanis, hogy a tűrőképességét meghaladó mérvű alkoholfogyasztással előidézi-e a beszámítási képességet kizáró vagy korlátozó tudatzavart. A Btk. 22. §-a alapján való felelősség tehát nem objektív felelősség, azonban szükségképpen eltérő a bűnösség általános alakjától. Az alanyi oldalnak így a Btk. 22. §-án alapuló felelősségnél is jelentősége van, azonban csupán az önhibából eredő leittasodás, nem pedig az ittas állapotban elkövetett cselekmény konkrét tényállása vonatkozásában. A bíróságnak ennyiben kell az alanyi oldalt vizsgálni. Azt kell tehát vizsgálnia, hogy a terheltnek tudatzavart előidéző leittasodása önhibájából eredt-e. Abban az esetben, ha valaki teljesen önhibáján kívül ittasodott le, a Btk. 21. §-a alkalmazásának helye van. Nem szükséges azonban, hogy az elkövető kizárólagosan csak a saját hibájából kerüljön ittas állapotba; ha egyéb ok is — pl. más személyek ösztönzése — közrehatott: ez az önhiba megállapítását nem zárja ki. 4. A Btk. 22. §-a gyakorlatilag elsősorban a büntetés korlátlan enyhítésének kizártsága körében érvényesül; ugyanakkor a Btk. 21. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásának kizártsága is — bár nyilván ritkábban fordul elő — jelentőséggel bír. A bíróságnak fokozott alapossággal kell vizsgálnia, hogy a terhelt az elkövetéskor cselekménye társadalomra veszélyes következményeinek a felismerésére, illetve a felismerésnek megfelelő cselekvésre képtelen volt-e, vagy sem. Erre az eset összes körülményeinek egybevetése alapján lehet következtetni. Egymagában ugyanis a még oly súlyos fokú ittasság sem szolgálhat alapul a beszámítási képességet kizáró tudatvazar megállapításához. Hasonlóképpen az sem, hogy a terheltnek nem volt oka, indítéka a cselekmény elkövetésére. (Ismeretes, hogy az ítélkezési tapasztalatok szerint a szeszesital hatása alatt levő, de azért beszámítható állapotú egyének igen gyakran követnek el kellően nem motivált ölési, vagy testi sértési cselekményeket, minden előzmény nélkül verekednek, s garázdálkodnak.) Ugyanakkor viszont következtetési alapul szolgálhat — egyebek között ha az elkövető magatartása még viszonylagosan sem mutatkozott logikusnak, ha nem volt tisztában kijelentései tartalmával, ha — az ittasság egyébként fellépő tünetei mellett — magatartásából hiányzott az értelmi funkció, a reagálás a személyekre és jelenségekre stb. Mindezeket a körülményeket azonban a bíróságnak nem külön-külön, hanem egybevetve, a maguk együttességében kell értékelnie. Ennek során a szükséghez képest orvosszakértőt is meghallgathat (nem mellőzhető ez al36