Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953. október - 1963. október (Budapest, 1964)

helt 1958. február 7-én, tehát az első fokú ítélet meghozatalakor is, közveszélyes elmebetegnek tekintendő, aggályos és megalapozatlan. A terhelt az elmegyógyintézetből való elbocsátása után közel hét hónapig megszokott környezetében élt és hozzátartozójának előadása szerint közveszélyességre utaló tünetek nem jelentkeztek. Ez a tény önmagában is újabb elmeorvosi megvizsgálását tette volna szükségessé. Az Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet 1958. március 21-én, tehát másfél hónapos megfigyelés után adott véleménye szerint a vádlott zárt intézeti elhelyezését indokoló elmebetegségben nem szenved, közveszélyesnek nem minősül. E vélemény szerint a biztonsági intézetben a terhelt semmiféle kezelést nem kap, panasza nincsen, téves eszmékre, érzékcsalódásra utaló gyanújelek sincsenek. A vélemény arra enged következtetni, hogy a vádlott a biztonsági őrizetbe való utalás időpontjában sem volt közveszélyes. Minthogy a megyei bíróság az orvosszakértői vélemények beszerzésének vonatkozásában nem tett eleget a 8/1954. (IX. 1.) IM sz. rendelet 16. § (1) és (2) bekezdésében foglaltaknak, s mivel az ügy egyéb körülményei és az Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet véleménye ellentétben állanak a korábbi orvosszakértői előadásokkal, ezért a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte. A tárgyalás kitűzése előtt el kell rendelni a vádlottnak az előbb hivatkozott IM rendelet szerint történő orvosszakértői megvizsgálását. Csak ez után lesz az első fokú bíróság abban a helyzetben, hogy a vádlott közveszélyes állapotának kérdésében megnyugtató döntést hozzon. (Legf. Bír. Bf. VIII. 1.107/1958. sz.) [2013.] 331. A kényszergyógykezelés kérdése epilepsziás roham utáni ködös állapotban elkövetett bűncselekmény esetén. A vádlott gyermekkora óta eszméletvesztéses rohamokkal járó epilepsziában szenved. Január 10-én az italboltban kisebb italfogyasztás után rosszul lett, többször a földre esett, majd eszméletének visszanyerése után is még zavartan viselkedett. Régebbi ismerőse, J. J. sietett segítségére és kérésére hazakísérte. A vádlott ekkor megköszönte a segítséget és lakásába hívta J. J.-t. A lakásba érve a vádlott az ajtót becsukta és a kezeügyébe eső kampósvégű vasrúddal J. J.-t ütlegelni kezdte, majd a sértett menekülése után a zajra odaszaladó szomszédok felé azt kiabálta, hogy „gyertek, üssük agyon, dobjuk az árokba". A sértett 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett a fején. Az írásbeli orvosi vélemény szerint a vádlott cselekményét az epilepsziás rohamot követő ún. ködös állapotban követte el, cselekményének társadalmi veszélyességét felismerni, akaratának megfelelő magatartást tanúsítani képtelen volt. A szakvélemény szerint a vádlott orvosi kezelésre és olyan felügyeletre szorul, amely alkalmas az italozástól való visszatartásra. A tárgyaláson az elmeorvos-szakértő szükségesnek tartotta a vádlott biztonsági őrizetbe helyezését (kényszergyógykezelés), annak megjegyzése mellett, hogy az epilepszia gyógyíthatatlan betegség és kifejezetten elmebaj. Az első fokú bíróság a bizonyítási anyag és az orvosszakértő véleménye alapján a vádlottat az ellene emelt vád alól a Btá. 10. § (1) bekezdésére [Btk. 21. § (1) bek.] hivatkozva a Bp. 180. § c) pontja [Be. 226. § c) pont] alapján 119