Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1981-1987. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségű határozatai (Budapest, 1989)

hajtási formának egységes alkalmazása lehet indokolt, amelynek a hátralevő része a leghosszabb. Az elkövetett bűncselekmények jellege mellett az elítéltnek a jogerős ítéletekben rögzített személyi körülményeiből is lehet olyan következtetést levonni, hogy a bün­tetés célja a rendszeres munka és a nevelés együttes hatásával érhető-e el, vagy azzal is, hogy az elítélt hetenként egy napon végez közérdekű munkát. A büntetések tarta­mától függetlenül tehát az összbüntetésként kiszabandó javító-nevelő munka megha­tározására vonatkozó mérlegelésnél ennek is jelentősége lehet. Ha az összbüntetést kiszabó bíróság azt állapítja meg, hogy az elítélt kijelölt mun­kahelyen meghatározott munkát köteles végezni, az ilyen munkát elrendelő ítéletben foglalt rendelkezés alapján meghatározza azt a munkahelyet is, ahol az összbüntetés­ként kiszabott javító-nevelő munkát végre kell hajtani. Ebben az esetben a munkabér­ből levonás mértékét úgy kell megállapítani, hogy az megfeleljen a kijelölt munka­helyen végzendő javító-nevelő munka büntetést kiszabó ítéletben meghatározott le­vonási mértéknek. Közérdekű munka végzését elrendelő összbüntetés megállapítása esetén azonban arról, hogy a közérdekű munkát hol kell végrehajtani, az összbüntetést kiszabó ítélet­ben nem kell rendelkezni, mert ezt az 1987. évi 9. számú törvényerejű rendelettel mó­dosított 1979. évi 11. számú törvényerejű rendelet (Bv. tvr. ) 7/A §-ának (2) bekezdése szerint a büntetés végrehajtási bíró jelöli ki. A javító-nevelő munka különböző végrehajtási formáját elrendelő ítéletek össz­büntetésbe foglalása esetén a javító-nevelő munkához fűződő jogkövetkezmény (pl. a javító-nevelő munka), illetőleg ennek hátralevő része helyébe lépő szabadság­vesztés mértéke, ha az elítélt munkakötelezettségének nem tesz eleget, vagy a munka­fegyelmet súlyosan megsérti [Btk. 50. § (2) bek.], mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól [Btk. 102. § (1) bek. a) és c) pont] a javító-nevelő munkának ahhoz a végrehajtási formájához igazodnak, amelyet az összbüntetéstkiszabó bíró­ság ítéletében meghatározott. Az összbüntetésbe foglalt ítéletek eredeti rendelkezései­hez való visszatérésnek nincs helye. B) Az összbüntetés tartamának megállapítása a Btk. 93. §-ának (4) bekezdése alapján. 1. Ha az összbüntetés alapjául szolgáló alapítéletek viszonya olyan, hogy az elkö­vető valamennyi bűncselekményt a vele szemben legkorábban hozott ítélet jogerőre emelkedése előtt követte el, vagyis az alapítéletek ún. quasi halmazati viszonyban vannak: az összbüntetés célja, hogy a terheltet utólag olyan helyzetbe hozza, mintha a bűncselekményeket egy eljárásban bírálták volna el, és halmazati büntetést szabtak volna ki. Ebből következik, hogy az összbüntetésbe foglalásnak ebben az esetében elsősorban a halmazati büntetésre vonatkozó rendelkezéseket kell irányadónak tekin­teni. A Btk. 85. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés a halmazati büntetés kisza­básánál az abszorpciót tekinti irányadó főszabálynak, s az említett törvényhely (3) bekezdése az aszperációt csak mint kisegítő rendelkezést szabályozza: az utóbbi alkal­mazására akkor kerül sor, ha a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül a leg­súlyosabbra megállapított büntetési tétel alkalmazása nem elegendő a büntetési cél eléréséhez. Ebben az esetben a legsúlyosabb bűncselekményre a törvényben írt bün­tetési tétel felső határa a felével emelhető, de nem érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek felső határának együttes tartamát. Az említett rendelkezésekkel összhangban az ún. quasi halmazati összbüntetés tar­tamának a megállapítására vonatkozóan a Btk. 93. §-ának (4) bekezdése úgy rendel­kezik, hogy az összbüntetés tartamának: a) el kell érnie a legsúlyosabb büntetést; 63<

Next

/
Oldalképek
Tartalom