Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1981-1987. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségű határozatai (Budapest, 1989)

Ehhez képest az irányelv arra szorítkozik, hogy a leggyakrabban előforduló bűnösségi körülményekről adjon egységes elvi iránymutatást. Egyben kiküszöbölni kívánja a még tapasztalható formális hivatkozást olyan bűnösségi körülményekre, amelyeket a bíróság a büntetés kiszabásánál ténylegesen nem értékel, csupán felsorol. Szükségtelen apró elkövetési, magatartási mozzanatokat bűnösségi körülményként értékelni, ha azoknak a büntetéskiszabás szempontjából nincs jelentősége. Ugyancsak szükségtelen külön kiemelni a súlyosító vagy az enyhítő körülmények hiányát. Nem indokolt továbbá az egymást fedő körülmények külön-külön való szerepeltetése. Szükségtelen — közelebbről meg nem indokoltan — külön utalni a bűncselekmény tárgyi súlyára vagy az elkövető társadalmi veszélyességére. 3. Az egyes bűnösségi körülmények értékelése szempontjainak ismertetését megelőzően szükséges néhány fontosabb általános megállapítás. a) A bíróságnak az enyhítő és a súlyosító körülményeket sohasem elvont általánosságban kell értékelnie, hanem mint reális társadalmi tényeket, illetve az elkövető személyi tulajdonságait. A bűncselekmény elkövetését lehetővé tevő okok, a konkrétan ható kriminogén tényezők felismerése a büntetés kiszabásánál is nagy jelentőségű. A bűncselekmény elkövetését közvetlenül elősegítő körülmények felderítése — és a megfelelő keretben végzett személyiségvizsgálat — a büntetéskiszabás körében kiemelkedő fontosságú, amely nélkül nem biztosítható a differenciált büntetéskiszabás. Az elkövető személyiségét mindig a cselekményre vetítve kell vizsgálni. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy már a nyomozó hatóság az eddiginél fokozottabban törekedjék a büntetés kiszabása szempontjából értékelhető körülmények alapos felderítésére. A bűnösségi körülmények lényegileg személyi vagy tárgyi viszonylatban jelentkeznek. Ezek helyes értékelése bűncselekmények szerint eltérő lehet, úgyszintén az elkövető személyiségével való egybevetésük folytán. Az egyébként enyhítő vagy súlyosító körülmény bizonyos cselekmények vonatkozásában közömbössé válhat. A bűnösségi körülmények értékelése tehát nem abszolút, hanem relatív. Ezért nem lehet a bűnösségi körülményeket kategorikus merevséggel meghatározni és értékelni. b) Az egyes bűnösségi körülményeket mindig egymással egybevetve, összefüggésükben kell értékelni. Sohasem a számuk, hanem az adott esetre vetített nyomatékuk a döntő bűncselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességének a megítélésénél. c) A kétszeres értékelés tilalma a bűnösségi körülmények értékelésénél is érvényesül. A törvényhozó által tényállási elemként szabályozott, avagy súlyosabb, illetve enyhébb minősítést megalapozó körülményt külön értékelni nem lehet. Ez a tilalom azonban nem értelmezhető mechanikusan. Minden olyan esetben, amikor a szóban forgó körülmény a minősítéshez szükséges mértéket jelentősen meghaladja, nincs akadálya — a súlyosabb vagy privilegizált minősítés mellett — azt külön súlyosító vagy enyhítő körülményként is értékelni. Ilyen esetekben is szükséges az ítéletben a minősítő és a bűnösségi körülményeket egymástól elhatárolni. (Tárgyi vonatkozásban pl. súlyosító körülmény a különösen nagy kár irányösszegét jelentősen meghaladó kárösszeg, míg alanyi vonatkozásban pl. enyhítő az erős felindulásban elkövetett emberölésnél a felindulásnak az e minősítéshez szükséges mértéket meghaladó foka stb.) d) A Btk. egységes egész, s ehhez képest az abban foglalt jogpolitikai értékelésnek közvetve is érvényesülnie kell. Ezért az egyes bűncselekményeknél súlyosabban vagy enyhébben minősített esetként szabályozott körülmény — súlyosító vagy enyhítő hatású — bűnösségi körülményként más bűncselekményeknél is értékelésre kerülhet. e) A Btk. általános rendelkezéseiben foglalt egyes büntethetőségi akadályok — 15