Nagy Zoltán (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 3. kötet, 1980-1986 (Budapest, 1988)

peres milyen célra rendelte a dobozokat és tartozékokat, a felperes kára tehát a saját tévedésének következménye. Az elsó'fokon eljárt bíróság a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az alperes a szállítási szerződést tartalmának megfelelően teljesítette, tehát nem történt hibás teljesítés. Rámutatott arra is, hogy a Ptk. 392. §-ának (3) bekezdése — amelyre a felperes hivatkozott — nem alkalmazható, mert a felek nem vállalkozási szerződést kötöttek. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezés alapján az első fokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperest arra kötelezte, hogy a 60 580 db doboz kiadását követő 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 701 516,40 Ft-ot. Az ítélet indokolásában utalt a Ptk. 4. §-ának (3) bekezdésére és a Ptk. 205. §-ának (3) bekezdésére, amely a felek együttműködési kötelezettségét szabályozza, és megállapította, hogy az alperesnek a a megrendelés kézhezvételekor vagy legkésőbb a gyártás megkezdésekor a méretadatok felcserélésében megnyilvánuló tévedést fel kellett volna ismernie, és mivel tudta, hogy a felperes a dobozokat milyen célra rendelte, tudnia kellett azt is, hogy arra a célra megadott méretsorrend szerint gyártott dobozok nem lesznek felhasználhatók. Ebből következik, hogy mivel a szolgáltatás rendeltetésszerű használatra alkalmatlan, az alperes szavatossági felelőssége fennáll. Az ítéletek ellen megalapozatlanság címén emelt törvényességi óvás alapos. A felperes előadta fellebbezésében, hogy az alperessel 1974. óta rendszeres kapcsolatban van. Ennek alapján — ha egyéb körülmények is alátámasztják, vagy nem szólnak ellene — le lehetne vonni azt a következtetést: az alperesnek tudnia kellett arról, hogy a rendelt dobozokat a felperes milyen célra kívánja felhasználni. Ez azonban nem jelenti azt is, hogy a csomagolni kívánt üvegek méreteit, továbbá a dobozokkal együtt rendelt fedlapok és betétek azokhoz kapcsolódó rendeltetését, tehát az utóbbi két árura vonatkozó rendelésnek a dobozi endeléssel fennálló összefüggéseit is ismernie kellett. Az alperes védekezése és fellebbezési ellenkérelme indokolttá tette volna annak vizsgálatát is, hogy a felek által szállítási szerződésnek nevezett megállapodás tartalmilag is annak minősül-e. A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanis a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. Ennélfogva előfordulhat az is, hogy a szerződés tartalmában eltér vagy mást, esetleg többet foglal magában annál, mint amit a felek a jogviszonyuk minősítéseként megjelöltek. Ilyen esetben nem a megnevezés, hanem — a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdését figyelembe véve — a tartalom a döntő és a vitás kérdést a szerződés valódi tartalmának megfelelően kell elbírálni. A Ptk. 389. §-a értelmében vállalkozási szerződés termékre (dologra) is köthető, ha az egyedi tulajdonságokkal rendelkezik. Abban az esetben tehát, ha a felperes által adott helyes vagy téves méretek alapján az alperesnek egyedi terméket kellett — még ha nagy mennyiségben is — előállítani, nem kizárt annak a lehetősége, hogy a szerződés más elemeket is tartalmazó megállapodásnak minősül. A megrendelés igazolása és a megkötött szerződés sincs az iratokhoz csatolva. Az első fokú bíróság a jogi álláspontja folytán a fenti tény- és jogkérdéseket nem tisztázta. A fellebbezési bíróság ennélfogva a rendelkezésére álló adatok alapján megalapozatlan jogi álláspontot alakított ki. Mindezekre tekintettel — és azért, mert a döntéshez szükséges tények az iratok alapján nem állapíthatók meg, tehát érdemi határozat hozatalának nincs meg a lehetősége — a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a másodfokú ítéletet — az első fokú 37