Nagy Zoltán (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 3. kötet, 1980-1986 (Budapest, 1988)

elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt elítélte. Büntetést kapott az alperes és a beruházást bonyolító vállalat egy-egy alkalmazottja is. Az ügyben az illetékes megyei főügyészség a Pp. 2/A. §-a alapján fellépett és indítványozta, hogy a bíróság a felperesnek visszajáró összegből 1 millió forintot és kamatát az állam javára ítélje meg. Az első fokú bíróság megállapította, hogy a Sz K. által kötött szerződések a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján semmisek. Minthogy pedig a felperes alap nélkül fizetett ki 1 402 020 Ft vállalkozói díjat, ennek az összegnek a visszafizetésére kötelezte az alperest, éspedig úgy, hogy a felperesnek 701 010 Ft-ot és a Magyar Államnak szintén 701 010 Ft-ot fizessen meg, az ítéletben részletezett időpontoktól járó kamataival együtt. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Kérte az állam javára megítélt összegnek az ő részére történő megítélését. A fellebbezés alaptalan. Az iratokhoz csatolt szakvéleményből, valamint a rendelkezésre álló egyéb adatokból megállapítható, hogy a felperes részéről az ellenőrzés nem volt megfelelő, és ez tette lehetővé azt, hogy sor kerüljön olyan munkák megrendelésére és kifizetésére is, amelyeket a felperes maga végzett el, vagy amelyek a valóságban el sem készültek. A pénzügyi osztály a kifizetéseket Sz. K. egyedüli aláírása alapján teljesítette. E mulasztások is elősegítették, hogy a felperes alkalmazottja társaival együtt a népgazdaság érdekeibe ütköző tevékenységet fejthessen ki. Az állam javára való marasztalásnak tehát a Ptk. 237. §-ában írt feltételei fennállnak. Az ügyész indítványa alapján az első fokú bíróság helyesen döntött úgy, hogy a felperesnek visszajáró szolgáltatás egy részét az állam javára ítélte meg. Az állam javára történő marasztalás ugyanis mindazok ellen indokolt — így a gazdálkodó szervezetek ellen is —, amelyek az ügyletkötésnél a szocialista jog és erkölcs szabályaival súlyos megítélés alá eső magatartásukkal helyezkednek szembe. Gazdálkodó szervezetek esetében a cselekmény csak úgy valósulhat meg, hogy valamelyik alkalmazottjuk az elkövető, így az elkövető személyére való hivatkozás súlytalan. Az államnak megítélt összeg mértéke tekintetében sem tévedett az első fokú bíróság. (Legf. Bír. Gf. V. 30 46311981. sz., BH 1982/6. sz. 252.) 8. Azt a személyt, akit a fél a szerződés megkötésénél keletkezett véleményeltérés egyeztetésén való részvétellel megbíz, a szerződési nyilatkozat megtételével meghatalmazott képviselőnek kell tekinteni [Ptk. 205. § (1) bek., 219. §, 223. § (1) bek.]. A felek között elárusító csarnok kivitelezésére alvállalkozási szerződés jött létre. A felperes által szállított acélszerkezetek egy része szállítás és szerelés közben megsérült, és a festés javításra szorult. A felperes a festést saját alvállalkozójával kijavíttatta. Az építési napló tanúsága szerint ezt követően a festési költség 30%-át a felperes, 70%-át pedig a generálkivitelező alperes vállalta. A felperes ennek alapján fizetési meghagyás kibocsátása iránt benyújtott kérelmében az alperest 73 006 Ft és járulékai megfizetésére kérte kötelezni. Az alperes a kibocsátott fizetési meghagyást ellentmondással támadta meg, és a kereset elutasítását kérte, mert a perbeli munka nem pótmunka, így annak ellenértéke a vállalkozói díjon felül nem érvényesíthető. Az első fokú bíróság szakvéleményt szerzett be, majd a szakértő által meghatározott 70 770 Ft és ennek kamata megfizetésére kötelezte az alperest. Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, kérte a kereset elutasítását. A szállítás és a szerelés során bekövetkező mázolási hibák kijavítására vonatkozó megállapodást a 17 2 Gazdasági perek döntvénytára (1980—1986)