Nagy Zoltán (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 3. kötet, 1980-1986 (Budapest, 1988)
utalt dolgozóinak az étkeztetését biztosítani 1983. nyarán, szeptember 15. napjáig, a felperes azonban 1983. augusztus 16-án az üzlete bezárásával egyidejűleg az étkeztetést beszüntette. Az alperesnek a dolgozóit máshol kellett étkeztetnie, és ezáltal többletköltsége merült fel. Az első fokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, és annak megváltoztatásával az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Álláspontja szerint a szerzó'dés a Ptk. 312. §-ának (1) bekezdése szerint lehetetlenné vált, mert a vele szerződéses viszonyban álló üzletvezető közúti balesetet szenvedett, és az általa vezetett csárdán kívül más üzlete nincs a Balaton térségében. Hivatkozott arra is, hogy a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése alapján sem állapítható meg a felelőssége, mert a csárda szerződéses üzemeltetésű volt. A fellebbezés alapos. A Ptk. 312. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért egyik fél sem felelős, a szerződés megszűnik. A szerződés teljesítése lehetetlenné válhat jogi, fizikai, gazdasági, valamint érdekbeli okból. Az érdekbeli lehetetlenülés akkor következik be, ha a szerződéskötést követően olyan változás állt be, amely miatt a szolgáltatást csak előre nem látott nehézségek vagy olyan aránytalan áldozat árán lehet teljesíteni, ami a kötelezettől nem várható el. A perbeli esetben a többletétkeztetési díj vonatkozásában az volt megállapítható, hogy a csárda üzletvezetőjét közúti baleset érte, és emiatt az üzletet be kellett zárni. A közúti baleset a szerződéskötést követően beállt olyan változás, amely miatt a felperestől nem volt elvárható a szerződés további teljesítése, annál is kevésbé, mert a baleset nem sokkal a szerződés lejárta előtt következett be, így a felperesnek arra sem volt módja, hogy az üzlet üzemeltetéséről gondoskodjék. A Ptk. 312. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért a kötelezett felelős, a jogosult a teljesítés elmaradása miatt kártérítést követelhet. E szabály értelmében a kötelezett tartozik a jogosult kárát megtéríteni a kártérítés szabályai szerint a teljesítés elmaradása esetében. A kártérítési felelősség megállapításának azonban egyik feltétele a felróhatóság, amely az adott esetben hiányzik, mert a felperes teljesítési segédjének közúti balesete már kívül esik a felperes szempontjából figyelembe vehető felróhatósági körön. A Ptk. 319.§-ának (2) bekezdése szerint a szerződés megszűnése esetében a szerződés a jövőre nézve szűnik meg, és a felek további szolgáltatásokkal nem tartoznak. A megszűnés előtt már nyújtott szolgáltatások ellenértékét meg kell fizetni, ebből az is következik, hogy ha a szerződés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért egyik fél sem tartozik felelősséggel, az addig nyújtott szolgáltatásokat egymással szemben el kell számolni, kártérítés azonban még akkor sem jár, ha a szerződés megszűnése miatt a felek bármelyikét kár éri. Ezért a Legfelsőbb Bíróság kötelezte az alperest, hogy a kártérítés címén visszatartott 19 800 Ft többletétkeztetési díjat a felperesnek fizesse meg. A fent kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta. (Legf. Bír. Gf. III. 30 496] 1985 sz., BH 1986/11. sz. 469.) 153. Központi gazdálkodás alá vont termék szállítására kötött szerződésnek az utóbb engedélyezett kereten felüli részmennyiséget illetően bekövetkezett meghiúsulása esetén nem a szerződés semmisségére, hanem a lehetetlenülésre irányadó szabályokat kell 132